Herczegh Anita rászoruló családokat is felkeresett

A magyar köztársasági elnök felesége jószolgálati látogatást tett Ukrajnában

2015. április 29., 11:25 , 746. szám

Áderné Herczegh Anita kétnapos látogatásra érkezett Nyugat-Ukrajnába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként. Április 22-én Magyarország Beregszászi Konzulátusán a KMKSZ és a KMPSZ vezetőivel találkozott, akik a kárpátajai magyarság helyzetéről tájékoztatták. Majd még aznap Lembergbe utazott tovább, ahová tízmillió forint értékű gyógyszeradományt vitt, felkeresett egy egészségügyi központot, majd találkozott Lemberg polgármesterével, a kormányzóval és a Lembergi Megyei Tanács vezetőjével. Másnap Munkácsra utazott, ahol Majnek Antal római katolikus püspökkel ebédelt, majd Lengyel Zoltán munkácsi polgármesterrel közösen megnézte a Munkácsi Szent István Római Katolikus Líceum épülő új szárnyát, a diákoknak hasznos ajándékokat adott át és beszélgetett velük, majd hivatalos programja utolsó állomásaként a Beregszász melletti Macsolán rászoruló családok számára vitt segélycsomagokat.

A beregszászi megbeszélésen dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, valamint Barta József és Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökei tájékoztatták Herczegh Anitát a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről. Köszönetet mondtak az anyaország odafigyeléséért és támogatásáért, és tájékoztatták arról, hogy a KMKSZ kezdeményezésére április 11-én megalakult a Kárpátaljai Segélyek Koordinációs Testülete, melynek keretében egymással egyeztetve juttatják el a történelmi egyházak és segélyszervezetek az anyaországi támogatásokat a rászorulóknak. Orosz Ildikó a magyar pedagógusok anyaországi támogatásáról és a Géniusz tehetségsegítő program eredményeiről számolt be. Elmondta, hogy sok tehetséges, a versenyeken jól szereplő gyermek azért nem juthat el az anyaországi Erzsébet-táborokba, mert szüleiknek nincs pénzük gyermekútlevélre, a KMPSZ elnöke szerint jó lenne, ha ilyen esetben tudna segíteni az anyaország.
Lembergben Herczegh Anitát hivatalában fogadta Oleh Szinyutka, Lemberg megye kormányzója és Petro Kologyij, a Lemberg Megyei Tanács elnöke, akik köszönetet mondtak Magyarországnak és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak (MMSZ) a nehéz helyzetben lévő Ukrajnának és különösen a Lemberg megyének nyújtott támogatásért. Ennek kapcsán a vendéglátók kifejtették, az igaz barát a bajban ismerszik meg, s Magyarország bizonyította, hogy Ukrajna igaz barátja.
A találkozó után az államfő felesége felkereste a Lembergi Katasztrófavédelmi Egészségügyi Központot, amellyel az MMSZ 2012-től tart fenn szoros kapcsolatot, és amelynek munkatársait a szeretetszolgálat szakemberei képezték ki az életmentő elsősegélynyújtás alkalmazására. Az intézmény oktatóinak köszönhetően eddig több mint ezer személy sajátította el az újraélesztés módszereit, köztük orvosok, diákok és a kelet-ukrajnai háborús övezetbe induló katonák. A központ munkatársai a gyakorlatban mutatták be az MMSZ orvosaitól tanult ismereteiket, a köztársasági elnök felesége pedig orvosi oktatási eszközöket adott át az intézménynek.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetői bejelentették, hogy a jószolgálati látogatásra időzítve 10 millió Ft értékű gyógyszeradományt juttattak el lembergi kórházaknak.
A bemutatót követő sajtótájékoztatón Herczegh Anita elmondta: az MMSZ sokrétű tevékenységet folytat Ukrajnában, beleértve pénzadományok célba juttatását, élelmiszerekkel, gyógyszerekkel való segélyezést és oktatási támogatás nyújtását. Hozzátette: „Szeretném, ha kétnapos látogatásom jelképezné a magyar nép együttérzését, szolidaritását és segíteni akarását egész Ukrajnának.” Kifejtette, az MMSZ jószolgálati nagyköveteként szeretné közvetlenül megismerni az ukrajnai helyzetet. Hangsúlyozta: „Jelezni szeretném, hogy továbbra is számíthatnak ránk, Magyarország támogatására, és hogy a segítségnyújtás folytatódni fog.”
A késő délutáni órákban Herczegh Anitát Lemberg központjában fogadta Andrij Szadovij polgármester, és városnéző séta keretében mutatta meg neki a helyi történelmi nevezetességeket.
A városnézés során Szadovij az MTI-nek elmondta: fontosnak tartja Lemberg és a nyugat-ukrajnai régió kapcsolatainak szorosabbra fűzését Magyarországgal. „A magyarországi közvéleményben tudatosítani kell – fejtette ki –, hogy a kelet-ukrajnai háborús övezet Lembergtől több mint ezer kilométerre van, így turistaként nyugodtan fel lehet keresni a várost, hiszen rengeteg az érdekes látnivaló.” Egyúttal köszönetet mondott az MMSZ-nek és Magyarországnak azért a támogatásért, amelyet a mostani nehéz időkben Lembergnek és Ukrajnának nyújt, különösen kiemelve a sebesült ukrán katonák magyarországi gyógykezelését.
Herczegh Anita munkácsi programjáról a sajtónak elmondta: „Majnek Antal püspök úrnál ebédeltünk, utána átmentünk a Szent István Líceumba, ahol megnéztem az épülő új szárnyat, amit most szeptemberben meg akarnak nyitni. Beszélgettünk a gyerekekkel, oda is vittünk ajándékot, olyat, aminek úgy érezzük, hogy a diákok hasznát veszik. Lengyel Zoltán polgármester úrral is találkoztunk és beszélgethettünk ott a líceumban.”
Hivatalos kárpátaljai programja utolsó állomásán a magyar köztársasági elnök felesége a Beregszász melletti, 670 lakosú Macsola községben személyesen adott át segélycsomagot rászorulóknak. A rászorulók között voltak egyedül élő idős emberek, sokgyermekes családok, beteg gyermeket nevelő család, és olyan, ahonnan a családfőt mozgósították a kelet-ukrajnai harci övezetbe. Herczegh Anitát a községben Balogh János polgármester kalauzolta, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat beregszászi kirendeltségének vezetőivel közösen választotta ki a 43 segítségre szoruló családot.
Herczegh Anita a támogatott emberekkel folytatott beszélgetéseket követően a sajtónak elmondta: „Itt nyugalom van, de valóban szegénység. Különböző sorsokat ismerhettünk meg. Vannak idősek, akik egyedül maradtak, és ezért kerültek nehéz helyzetbe. Van, ahol sok gyerek van, keveset ér a fizetés, ők meg ezért. Próbáltuk úgy kiválasztani a családokat, akiknek az ajándékot hoztuk, hogy ők a leginkább rászorulók legyenek ebben a faluban.
Alapvető élelmiszerekből állítottuk össze a csomagokat, amik a legfontosabb szükségleti cikkek egy háztartásban, és a gyerekeknek egy kis csoki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat itt rendszeresen jelen van, tehát nem egyszeri adakozásról van most szó. Próbálkoztak vetőmaggal, tűzifával is, de ezt nem egyszerű behozni az országba, ezért  a pénzadomány az, ami leginkább segít. A pénzadományt itt költik el, itt veszik meg azt, amire a leginkább szükség van. Télen a tűzifa lesz az, ilyenkor, tavasszal pedig a vetőmag, de azt, hogy mire van a legjobban szükség, a helyiekkel konzultálva lehet eldönteni” – mondta végül Herczegh Anita.

Badó Zsolt/mti