Szabó Lőrinc: Örülni kell, akárminek

Nem gyűlöllek már, koldusok
boldog butasága,
és titeket se, dölyfös,
gyönyörű villák, akik a
nagyváros kő-mocsara elől
felmenekültök
a Gellérthegyre, Rózsadombra, –
nem gyűlöllek benneteket,
szép lányok, gazdagok, akiket
örömünk elrabolt virágaiba
öltöztet a pénz:
nem gyűlölöm én már az ünnepek
magaslataira költöző
boldogságot, sem a lenti
proletár-kacagást,
mert
én mindent megpróbáltam, és
örülni nem tudtam soha.
Nem gyűlölök
semmit s talán
nem hazudik kétségbeesett
lelkem, amikor
e tavaszi éjszaka csillagos
ege alatt azt súgja, hogy
szent az igazság katonája, de
szentebb, aki örülni tud
s azt mondja, hogy örülni kell
mindennek és mindenkinek,
ha más nincs, annak, hogy vagyunk,
hogy örülni kell,
akárminek,
a látszatnak, a pillanatnak,
örülni, hogy ti vagytok és
örülni, hogy legalább valaki
örülhet nektek, gyönyörű
villák s gyönyörű
testek-lelkek, akik
alacsony nyomorunk elől
felmenekültetek a Pénz
boldog hegyeire. – Óh, már
semmit se gyűlölök én és
hunyt szemmel súgom e csillagos
éjszakában: örülni kell,
örülni, örülni, akárminek és
felejteni, jaj, felejteni,
mert
szomorú az igazság
harca, de akárhogy,
akárhogy is: édes az élet!

Egy nagyon fontos verssel állunk szemben, és most egyáltalán nem a szerző személye vagy poétikája játszik közre ebben. Sőt nem is valami különlegességgel találkozunk az Örülni kell, akárminek elolvasásakor, megértésekor, hanem egy nagyon is hétköznapi életigazsággal. Azzal, hogy örüljünk. Azzal, hogy az örömöt válasszuk mindig, és hogy az öröm álljon életünkben mindenek fölött. Hogy mindennek örüljünk, mert örömünkre megdönthetetlen okunk van: méghozzá az az egyszerű igazság, hogy az élet édes.

Olyan meggyőző erővel folyik az érvelés az egész versen át, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire eszköztelen e Szabó Lőrinc-költemény. Nincsenek benne rímek, melyek összecsengenének vagy szabályosan tagolható verssorok, nincsenek pontosan elhelyezett verslábak, melyek ritmusát úgyszintén jó érzés felismerni az olvasás során – és mégis felemelő olvasási élményt nyújt e vers. Tulajdonképpen prózamondatokkal állunk szemben. A verssorok három, jól felismerhető mondattá állnak össze, melyek az élet felülmúlhatatlan szépségét hirdetik, hogy „akárhogy, akárhogy is: édes az élet”…

Penckófer János