A vérszegénység (anémia)

2015. május 13., 09:17 , 748. szám

Az utóbbi időben fokozatosan egyre gyengébb, fáradékonyabb és aluszékonyabb lettem, most pedig már a legkisebb fizikai megerőltetéstől is fuldokolni kezdek. Milyen betegségem lehet, és hogyan kezelhetnek ki belőle? – érdeklődött telefonon egy beregszászi olvasónk. Kérdéseit dr. Vackó Lászlóhoz, a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ főorvosához továbbítottuk.

– A tünetek krónikus vérszegénységre utalnak – fejti ki beszélgetőtársam. – Amúgy a vérszegénység köznyelvi kifejezés, orvosi szakszóval anémiának nevezzük, és sajnos, eléggé elterjedt, melynek hátterében több betegség is állhat. De mi is a vérszegénység? Az anémia azt jelenti, hogy vagy lényegesen lecsökken a vörösvérsejtek száma, vagy elegendő vörösvérsejt van ugyan a vérben, de lecsökken azok vassal való feltöltöttsége. A vörösvérsejtekben ugyanis egy fehérje kapcsolódik össze a vassal, s így jön létre a hemoglobin, mely az oxigént szállítja el a szervekhez.

Az anémiának két típusa van: gyorsan kialakuló (akut) és krónikus. Az előbbi hirtelen vérveszteség miatt jelentkezik (leggyakrabban traumás esetekben, továbbá gyomor- vagy bélvérzéseknél, intenzív nőgyógyászati vérzéseknél, fül-orr-gégészeti vérzéseknél stb.). A beteg rövid időn belül sok vért veszít, és ez váltja ki az akut anémiát. A hirtelen fellépő vérszegénységnek gyakran az ájulás az első tünete, emellett a beteg rohamosan erősödő gyengeséget érez. Ha idejében nem állítják el a vérzéseket, a beteg sokkos állapotba kerül, s a legtragikusabb esetekben bele is halhat a vérveszteségbe. Az anémia másik típusa, a krónikus vérszegénység pedig lassan alakul ki, és sok betegség tünete lehet.

– Milyen szimptómák jelzik ezt az állapotot?

– A beteg sokáig tünetmentes. Nem is sejti, hogy vérszegénység alakult ki nála. Azután lassan, fokozatosan erősödő gyengeséget, fáradékonyságot kezd érezni. Gyakori tünet az izzadás, az aluszékonyság. Az egyik nagyon gyakori panasz pedig a legkisebb fizikai megterheléskor is jelentkező fuldoklás. A beteg, de inkább a környezete azt is észreveszi, hogy a beteg bőre szinte hófehérré válik, elveszíti a rózsaszínű testszínt, s nagyon gyakran a körmök is rózsaszínről fehérre válnak. Emellett gyakori a fejfájás, a végtagokban jelentkező izomgörcs. A beteg a felsorolt panaszok miatt fordul orvoshoz, s a vizsgálat közben derül ki az anémia megléte. A vér analízise kimutatja, hogy a hemoglobinszint lényegesen alacsonyabb a normálisnál, ilyenkor az okok kiderítése végett bővebb vizsgálatokra van szükség.

– Mi idézheti elő a krónikus anémiát?

– Nagyon sokféle betegség állhat a háttérben, ezért is van szükség az alapos vizsgálatokra. A legegyszerűbb étrendbeli hiányosságoktól a legsúlyosabb daganatos megbetegedésekig egész sor ok állhat a háttérben. De nem kell azonnal a rákra gondolni, csak ritkán fordul elő, hogy rosszindulatú daganat a vérszegénység oka. Emellett a jóindulatú daganatok is kiválthatják a krónikus anémiát. A leggyakoribb ok a helytelen táplálkozás: a páciens nem fogyaszt elegendő vitamint, fehérjét (húst, tojást), vagy nem vesz magához olyan táplálékokat, melyeknek magas a vastartalmuk. A gyermekeknél pedig a legelterjedtebb ok a gilisztafertőzés. Az okok közé tartozhatnak még a tápcsatorna megbetegedései is, bizonyos okok miatt az emésztődő ételben lévő tápanyagok nem tudnak felszívódni. A gyomor megbetegedéseitől a vastagbél betegségeiig számos kór (a nyombél, a hasnyálmirigy megbetegedései stb.) állhat a háttérben. Ugyancsak krónikus vérszegénységet idézhetnek elő a hormonháztartás zavarai (endokrin betegségek). Ezek között talán a pajzsmirigy és a mellékvese megbetegedései válthatják ki a az anémiát. Hasonlóképpen számításba kell venni az autoimmun betegségeket, a kötőszövet reumatikus megbetegedéseit, a vese krónikus betegségeit. A csontvelő megbetegedése – amit a köznyelv vérrákként ismer – szintén az okok közé tartozhat, mivel a lapos csontokban lévő csontvelő termeli a vörösvérsejteket.

– Mit kell tudnunk a krónikus anémia kezeléséről?

– Mivel a krónikus vérszegénység hosszú ideig tünetmentes lehet, minden ember számára fontos, hogy évente egyszer általános vérvizsgálatra jelentkezzék, a szűrővizsgálatok pedig kimutatják az anémiát, amennyiben már kialakult, de még nem jár együtt panaszokkal. A kezelés során az alapbetegséget is meg kell szüntetni, bizonyos esetekben pedig komoly terápiát igényel a vérszegénység megszüntetése, s minden esetben szakembernek kell azt levezetnie. S mivel sok esetben étrendbeli okok idézik elő a krónikus anémiát, ezúton is felhívnám rá a figyelmet, hogy az emberek fogyasszanak elegendő fehérjét (például húst), zöldségféléket és szénhidrátokat.

Lajos Mihály