Juhász Gyula: Ének Arany Jánosról
Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Arany János lelke úgy lobog e tájon,
Úgy melegít fénye,
Magyarok, e tűznél, mely szelíd és áldott,
Bizakodva nézzük e síri világot,
Virrasztva, remélve.
Messziről lobogva tenger pusztaságon
Átragyog Arany ma e borús homályon
És jövőnkbe csillan:
A magyar jövőbe, mely, mint Betlehemben
Az isteni gyermek, mosolyogva rebben
Mai álmainkban.
Hullatja levelét az idők vén fája,
De örök virágzón áll s néz a világra
Arany fája lombja,
Magyar televényben gyökerezve mélyen,
Kevély koronája fölzendül a vészben
Égig magasodva.
Csillag esik, föld reng, jött éve csudáknak,
De a folyók folynak, de a hegyek állnak,
És még a mienk Ő,
S míg ily Aranyunk van, nincsen itt elveszve
A remény, az élet, az Ige, az Eszme,
A magyar Jövendő!
Mi pedig barátim, járjunk el a sírhoz,
A föltámadásról, mely biztatva hírt hoz,
Énekeljünk ottan.
Arany lelke szóljon – húsvéti harangszó –
Dicsőséget zengő, diadalt viharzó
Új magyar dalokban!
Juhász Gyula Arany Jánosról szóló verse mindenekelőtt arról a költőről „énekel”, aki megírta a Toldi című elbeszélő költeményt, irodalmunk egyik legszebb alkotását. Nem puszta játék csupán Juhász Gyula részéről, hogy a Toldi híres sorával indítja versét. A „Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon”, majd pedig a második szakasz kezdetén a „Messziről lobogva tenger pusztaságon” mindenképpen tisztelgésnek tekinthető a költőelőd nyelvezete és verselése előtt.
Ismerős a harmadik szakasz első sora is, a „Hullatja levelét az idők vén fája”. Ez a Buda halálából való. A híres Hún rege első sora fedezhető föl benne. A következő versszaknyitó sor, a „Csillag esik, föld reng, jött éve csudáknak” szintén a Buda halálában szerepel, míg az utolsó szakasz nyitó gondolata Arany János Czakó sírján c. verséből való.
Tehát az egész Juhász Gyula-költeményt belengi Arany János szelleme. De nemcsak Arany-idézetekben bővelkedik ám e költemény. Hasonlatai már-már túlzásoknak tűnnek, holott nyilvánvalóan csak az őszinte csodálat mondat a szerzővel efféléket: „míg ily Aranyunk van, nincsen itt elveszve a remény, az élet, az Ige, az Eszme, a magyar Jövendő!”…
Penckófer János