A bérek és nyugdíjak indexációjára kérte Porosenko a kormányt
Petro Porosenko ukrán elnök felszólította a kormányt, fontolja meg a szociális juttatások indexációjának lehetőségét. Az államfő kijelentése a parlament csütörtöki plenáris ülésén hangzott el, a törvényhozáshoz intézett évértékelő beszédében – írja az Ukrajinszka Pravda.
A képviselőkhöz szólva Porosenko reményének adott hangot, hogy gazdasági vonatkozásban túl vagyunk a nehezén.
„Okunk van azt hinni, hogy a gazdaságban túljutottunk a legnagyobb nehézségeken. Imádkozom, hogy ez az év legyen a legnehezebb, s hogy földünkön beköszöntsön a béke, és meginduljon a gazdasági növekedés” – mondta az elnök.
Szavai szerint jövőre el kell kezdődnie az ország háború utáni újjáépítésének.
„Arra kérném a kormányt, hogy legalább néhány hónappal hozza előre az infláció felülvizsgálatát, s a bérek és nyugdíjak esetleges indexációját. De óvatosan kell ezt megtenni” – hangsúlyozta.
Petro Porosenko egyúttal jelezte, hogy a bevételek egy részét kénytelenek a honvédelemre fordítani.
Meggyőződésének adott hangot ugyanakkor, hogy be kell szüntetni bármiféle speciális nyugdíj felszámítását. Egyben felszólította a parlamentet, hogy mielőbb fogadja el az egységes nyugdíjszámítás rendjéről szóló törvényt.
„Biztosítani kell az embereknek, hogy élhessenek a felhalmozó nyugdíjrendszer lehetőségeivel, illetve kívánságukra a magánnyugdíjalapok szolgáltatásaival is” – jelentette ki.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)



