Hrojszman: a decentralizációval kapcsolatos alkotmánymódosítás már jövő héten a parlament elé kerülhet
Volodimir Hrojszman, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnöke Facebook-bejegyzésében megnevezte azt a négy alapvető szempontot, amelyet az Alkotmánynak tükröznie kell a decentralizációval összefüggésben – jelentette az Ukrajinszka Pravda.
A házelnök szerint az önkormányzatiság alapegységének a hromadának – közösségnek (falu, nagyközség, város és ezek egyesülései) kell lennie, melyet a hatáskörök legteljesebb körével ruháznak fel.
Szintén „rögzíteni kell a szubszidiaritás, az univerzalitás és a pénzügyi önellátás elvét”.
Ugyancsak az elvek között szerepel, hogy a helyi önkormányzatiság háromszintű rendszer, a hatáskörök pontos körülhatárolásával és saját végrehajtó szervekkel valamennyi szinten.
Hrojszman hozzátette: a hatáskörök átruházását a helyi önkormányzati szervekre a választók és az állam részéről megvalósuló ellenőrzés rendszerének kell kiegyensúlyoznia.
„Minden okunk megvan remélni, hogy az Alkotmányozó Bizottság jóváhagyja a módosítás szövegét és már jövő héten továbbítja az Elnöknek, hogy az a parlament elé terjeszthesse” – írja bejegyzésében a házelnök.
Volodimir Hrojszman hangsúlyozta, hogy amennyiben a parlament elfogadja ezeket az alkotmánymódosításokat, akkor visszafordíthatatlanná válik Ukrajna átalakulása posztszovjet államból európaivá.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)