Kárpátaljai versenyzők a VIII. Kaszás Attila Versmondófesztiválon

2015. június 17., 09:50 , 753. szám

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és társszervezői 2015. június 13-án a Jókai Napok kísérő rendezvényeként immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a nagytehetségű, de sajnos, fiatalon elhunyt színészről, Kaszás Attiláról elnevezett versmondó fesztivált Révkomáromban. A színvonalas felvidéki szavalóversenyre a helyieken kívül Magyarországról, Erdélyből, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek versenyzők, akiknek száma elérte a 80 főt. Kárpátalját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség delegáltjaként két diák, Szeles Evelin, a Viksi Kölcsey Ferenc Középiskola tanulója, a KMPSZ költészetnapi szavalóversenyének első helyezettje, és Komonyi Arnold, a Nagyberegi Református Líceum diákja képviselte, akiket Kovács András, a Nagyberegi Református Líceum tanára, a KMPSZ elnökségi tagja kísért el a hosszú útra.

A kis csapat péntek estére érkezett meg a szlovákiai Révkomáromba. Másnap a fesztivál ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, melynek helyszíne a Komáromi Jókai Mór Színház aulája volt. Ezt követően a színház előtti kertben a fesztivál minden résztvevője lerótta tiszteletét Kaszás Attila szobra előtt. A nyitóünnepség után négy helyszínen folyt a verseny elődöntője. Egy szabadon választott és egy felvidéki magyar költő versét kellett előadniuk a versmondóknak. A szavalatok meghallgatása után a szakavatott zsűri, amelynek soraiban Kaszás Attila egykori pályatársai is helyet kaptak, bronz, ezüst és arany sávba sorolta a résztvevőket. Az arany sávos minősítést kapott versmondók mindhárom kategóriából bekerültek a délutáni döntőbe, és újra előadták a bírálóbizottság által jobbnak ítélt versüket. A fesztivált az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó gála zárta a Jókai Napok záróünnepségének keretében. Valamennyi versenyző emléklapot és értékes könyvjutalmat kapott. A zsűri döntésének értelmében Szeles Evelin (felkészítő tanára: Czébely Lajos) a második kategóriában aranysávos, Komonyi Arnold (felkészítő tanára: Kovács András) a harmadik korcsoportban ezüst sávos minősítéssel végzett.

A VIII. Kaszás Attila Versmondófesztivál színvonalas esemény volt, amely kellemes élményekkel gazdagította résztvevőit.  Köszönjük a lehetőséget és a támogatást a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, köszönjük a szíves fogadtatást, a nagyszerű versünnepet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a társszervezőknek.

Komonyi Arnold,

Nagyberegi Református Líceum, 11. osztály