Kiss Benedek: Kidőlt farönk

Mind, amit fogtam, elengedem.
S mind, amit fogtam,
engedjetek el ti is engem.
Mindenemről lemondok,
hol vagyok én közkirályi nagyság!
Csak a hulló tollú
fehér holló maradjon.

Lemondok rólad, Alföld és Kiskunságom,
le rólad is, drága Budapest,
de a Szent György-hegyi kis ház,
mint fontos vendéget, még befogadjon.
S iskoláim...bizonyítványaimmal
végtére mit kezdhetnék?
Elfelejtettem mindent,
ami igaz és szép volt.

Tágas mezőségek,
szabadság iskolái,
illatotokat, tanításaitokat
rég elfeledtem,
bár a királytüske meztelen talpamban
most kezd igazán fájni.
Vagyis még tudok fájni?
Ó, Európa és Ázsia,
távolságaitok már nem érdekelnek,
lemondok rólatok,
messzi tűlevelű fák,
s avarba hulló gyönyörű lombok.

Híres elmém, ki
csintalanságokra mindig kész voltál,
komolyan szólok most véled.
Idegszálaimból rakott máglya előtt
illatozó barbár csoda-oltár voltál,
elhagysz te is engem, én is elhagylak.

Lemondok rólatok,
emlékképei nagy élet-szüreteknek,
s rólatok mind, dűlők, utcák, terek,
falvak és városok,
sivatagi szél fúj el titeket is,
templomok, kocsmák.

Nagyvilág,
lemondok rólad,
erdők, lapályok,
hegyek, tengerek,
s rólad is, csillagom, mit
megérdemeltem, s ragyogtál nékem
bűvös kocka-udvarunk felett.
Könyvek, barátok, barátaim,
cimborák nagy téli esteken,
elfeledlek titeket is,
s téged is, világszép szerelem.

S leszek csak kidőlt farönk a rengetegben,
ki előbb még kapaszkodott a talajba,
s nedves derekából még zöld ágacskák
törnek elő, nyúlnak az ég felé.

Kiss Benedek (1943) a kortárs magyar költészet igazán egyedi hangú, markáns alakja. Nemrég, 2013-ban a Hitel Könyvműhely kiadói jóvoltából vehettük kezünkbe válogatott verseinek gyűjteményét, az Isten csavargóját. Itt olvasható költeménye pedig az élet rendkívül sokféle örömeitől való búcsúzás egyik igencsak megkapó összefoglalása.

A Kidőlt farönkben megszólaló lírai alany távoli rokona lehetne a Búcsúja hazájától című Balassi-vers szövegbeli megszólalójának. De meglehet, hogy nemcsak lehetne, hanem az is. Hisz a Kidőlt farönkben beszélő alany, akárcsak sok évszázados elődje, ugyanolyan emberi gesztussal, egész pontosan: szeretetteli fájdalommal veszi számba mindazt, ami egykor olyan nagy örömöt okozott neki.

A Búcsúja hazájától és a Kidőlt farönk összehasonlítása itt szükségszerűen elmarad, mert épp csak arra marad hely, hogy megemlítsük, ez a Kiss Benedek-vers csöppet sem marad el a nagy előd versének élet- és hazaszeretetétől. Hisz mindent hazájává minősít a lírai alany: a templomok, kocsmák és tágas mezőségek, a lapályok, hegyek, tengerek és könyvek, a dűlők, utcák, terek, falvak és városok, aztán Európa, Ázsia, Alföld és a Kiskunság, vagy épp a drága Budapest tereit. És ez még nem is az összes szeretet-hely…

Penckófer János