Arany János: Egyesülés

   Az, mi a költő lelkének
   Álomkép gyanánt
   Lengett a távol jövendő
   Tündér fátyolán;
   Az, miért epedt a honfi
   Soká, hasztalan,
   De nem hitte, csak mutatta;
   Hogy reménye van:
Az többé nem álom, nem kétség homálya:
Ismét egy a magyar kettévált hazája!
   Magyar nép, igaz rokonság
   Túl a bérceken,
   Mik sötéten ott kékellnek
   Világos égen;
   Osztályosunk jóban, rosszban,
   Kölcsön támaszunk:
   Benned, bárhogy’ hány-vet a sors,
   Nem csalatkozunk.
Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten,
És szeressük egymást: úgy áld meg az Isten.
   Most szeressük, mert ki tudja
   Felőlünk mi áll
   Írva a végzet könyvében:
   Élet vagy halál?
   Oh, ki tudja, nincs-e bennünk
   Rejtve már a mag –
   Hogy a csak most egyesültek
   Együtt haljanak,
Mint egymásra ismert ölelő testvérek,
Kikben hatni elkezd a lappangó méreg...?
   Nem, nem! – Élni fog a nemzet,
   Amely összetart:
   Kit önvétke meg nem hódít,
   Nem hódítja kard.
   Megbűnhődtük ősapáink
   Vétkét súlyosan;
   Napjainknak, a jelenben,
   Csak erénye van,
S az erényes nemzet jutalma nem égi:
Földön jut dicső és hosszú élet néki.

Ha az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot a költészettel köti össze valaki, szinte mindig Petőfi Sándor alakja kerül előtérbe, vagy a számos forradalmi Petőfi-versek valamelyike. Ezen nincs mit csodálkoznunk, hisz e történelmi esemény és a magyarság legnagyobb költőjének tartott szerző együtt emlegetése a nagyvilágban is eléggé megszokott: ha a nagy nemzetek képviselői közül valaki tud a magyarságról, akkor abban a tudásban általában ott van költőnk és a dicső forradalmunk, méghozzá rendszerint együtt. Viszont Arany Jánossal egészen más a helyzet. Őt sokan még a magyarok közül sem tartják akkora költőnek, mint szeretett barátját, Petőfit, hogy külföldi közismertségét ne is emlegessük. Pedig ha csak az itt olvasható költeményből indulnánk ki, már akkor is előkelő hely illetné meg őt jó barátja mellett.

Az Egyesülés című költemény, Petőfi számos verséhez hasonlóan, szintén a szabadságharc hevületében született mű. 1848 májusában készült el, és ez jó kiindulópontul szolgál, hogy megértsük a verset. Tudniillik ekkor, egész pontosan 1848. május 30-án mondta ki az erdélyi országgyűlés Magyarország és Erdély unióját, amivel meg is valósult az „uniót Erdéllyel” követelés, a tizenkét pont egyike. Épp a tizenkettedik. Ezért az Egyesülés cím, és ezért a versbeni lelkesültség. És ezért a derűlátás, hisz az összefogás, egyesülés erejében hinni nem légből kapott hiedelem, nem csalóka ábránd…

Penckófer János