Kárpát-medencei magyartanárok találkoztak

2015. augusztus 5., 10:20 , 760. szám

Július 27. és 31. között harmadik alkalommal rendezte meg a Rákóczi Szövetség a Kárpát-medencei magyartanárok találkozóját Gyöngyösön.

A rendezvény célja az volt, hogy a Kárpát-medencei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok színvonalas szakmai továbbképzésben részesüljenek, megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok oktatási rendszerét. Továbbá, hogy szoros emberi és szakmai kapcsolatok alakulhassanak ki a résztvevők között.

Az ötnapos rendezvényre olyan irodalomtanárok érkeztek a Kárpát-medence magyarlakta régióiból, akik tagjai a két évvel ezelőtt megalakult Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesületének (KMKE). A szervezet célja, hogy egységesítse az irodalomtanítást a Kárpát-medencében, vagyis szeretnének egy olyan tantervet kidolgozni, amely egységesen magába foglalja a határon túli területek irodalmát is.

Kárpátalját egy hétfős csapat képviselte, név szerint: Katona-Mironova Berta, Riskó Márta, Király Katalin, Kovács András, Szántó Edit, Kelemen Klára, Varga Sándor. Ők egyben a kidolgozói is a kárpátaljai régió egységes tantervrészének.

Az öt nap alatt többek között szó esett az egyetemes magyar tanterv kárpátaljai munkálatairól, az erdélyi magyar irodalomról, a vidékfejlesztési stratégia oktatást érintő kérdéseiről is.

Előadást tartott Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke Oktatás a nemzetpolitikában címmel. Ugyancsak előadást tartott Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Németh Zsolt, a Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, általuk az irodalmárok betekintést nyerhettek az aktuális politikai helyzetbe.

Kárpátaljáról Király Katalin, Az egyetemes magyar tanterv kárpátaljai munkálatairól tartott ismertetőt, Szántó Edit, a KMPSZ alelnöke Kárpátaljai írók, akiket a tanterv szerint tanítani akarunk címmel tartott előadást. Az előadók beszéltek továbbá Kovács Vilmos és Vári Fábián László irodalmi jelentőségéről, s hogy mindenképp helyet kell kapniuk az egységes tantervben. Takaró Mihály irodalomtörténész Az egyetemes magyar tanterv anyaországi tananyagairól tartott előadást. Szilágyi Éva és Gál Gyöngyi az erdélyi magyar irodalomba nyújtott betekintést, Lajkó Sára  Az egyetemes magyar tanterv lehetséges délvidéki tananyagairól mesélt. A rendezvényen ott volt Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író is, akivel közös beszélgetés alakult ki.

A találkozó egy egri irodalmi kirándulással fejeződött be, ahol  város nevezetességeit tekintették meg a jelenlévők, valamint a polgármesteri hivatal munkatársaival is találkoztak.

A résztvevők azzal a szándékkal tértek haza, hogy az ősz folyamán igyekeznek kidolgozni az egységes mintatantervet.

Váradi Enikő