Bányásznap Aknaszlatinán
Bányászhimnusz, sok együtt élő nemzetiség néphagyománya és összetartás. Ez jellemezte a hét végén megrendezésre került Bányásznapot Aknaszlatinán.
Aknaszlatina igazán páratlan település Kárpátalján. Nyilvánvalóan az embernek első hallásra a só, a sóbánya jut eszébe a vidékről, ami érthető, hiszen az itteniek életében mind a mai napig központi szerepe van. A településen élők nagy része a bányászatból tartotta fenn magát. Nincs olyan család, amelynek valamely tagja, hozzátartozója ne lenne bányász. Így az itteniek – ellentétben számtalan más településsel – nem város- vagy falunapot, hanem bányásznapot tartanak.
Ám van még egy különlegessége a helynek, ami példával szolgál a ma emberének is. Aknaszlatina több évszázados történelmi múltja során többféle nemzetiség is megvetette lábát a vidéken. Nagy számban élnek itt románok, de jelentős a magyar kisebbség, valamint ukrán és orosz nemzetiségűek is találhatók a településen.
Ami szembetűnő, hogy ezen a többnemzetiségű településen milyen toleranciával élnek egymás mellett a különböző anyanyelvű emberek, a béke itt a mindennapok szerves része.
Erről a békés együttélésről tett bizonyságot a több száz éves múlttal rendelkező sóvidék a vasárnap megrendezett bányásznap alkalmával.
A rendezvény hagyományosan a kora reggeli órákban a bányászkápolnánál megemlékezéssel vette kezdetét, ahol az elhunyt bányászok emlékére ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd Kocserha János alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően útnak indult a jól ismert ultrasportoló, Takár Károly (Katyó) és csapata: 70 km-es duatlonnal (futással és kerékpározással) emlékeztek az egykori bányászokra Aknaszlatina – Kerekhegy – Aknaszlatina útvonalon.
A délelőtti órákban nemzetközi röplabdaversenyre került sor, amelyre Romániából és Csernovic megyéből is érkeztek, összesen 11 csapat versengett. A foci sem maradhatott el a sportrendezvényről, barátságos mérkőzést játszott Aknaszlatina és Salánk.
Az ünnepség a délutáni órákban folytatódott a futócsapat beérkezésével. A köztisztviselők és a fúvószenekar tagjai ünnepélyesen átmeneteltek a központi parkba, ahol a tömeg már izgatottan várta megnyitót.
A rendezvényen jelen volt Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója, aki magyarul, románul, oroszul és ukránul is köszöntötte a vendégeket.
Ezt követően Moldován Eleonóra, Románia csernovici főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. A konzul asszony biztosította a helybelieket, hogy Románia támogatja Ukrajna európai uniós integrációját.
Faragó László, Magyarország beregszászi konzulja köszöntőjében hangsúlyozta: „Aknaszlatina rendkívül komoly örökséggel rendelkező település, a Kárpát-medence két fő ere ér itt egymáshoz. Az egyiket úgy hívják: Tisza, a másikat: Só; mint artéria és véna, úgy voltak ők jelen Európa életében.” Amint azt Faragó László mondta, Ukrajna és Kárpátalja nehéz időkön megy át, ahogyan Aknaszlatina is, de hiszi: ahogyan eddig is, ezután is képes lesz magára találni és ismét felvirágozni.
A rendezvényen jelen volt Cseh Áron, Magyarország ungvári konzulja, valamint Vaszil Demjancsuk, a Técsői Járási Állami Közigazgatási Hivatal megbízott elnöke, Ihor Hrabar, a Técsői Járási Tanács megbízott elnöke, valamint Szedlák Gyula, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke.
A köszöntéseket követően elhangzott a híres Bányászhimnusz, melyet a jelenlévők közül ki-ki a maga nyelvén nagy lelkesedéssel énekelt.
Ezt követően a kultúráé lett a főszerep: a helyi iskolák bemutatták ünnepi műsorukat, majd kárpátaljai és külföldi vendégek léptek színpadra. A műsorban a helyi nemzetiségek kulturális öröksége elevenedett meg dalban, táncban. A magyar csárdással a Viski Bicskások kápráztatták el a közönséget. A rendezvény zárásaként a helyiek közös mulatsággal zárták a napot.
Az itt élők, dolgozók sorsa mindig közös volt, megértéssel, türelemmel, odafigyeléssel kellett egymás féle fordulniuk a közös ügy kapcsán, hiszen ott lent minden apró mozzanat nagy jelentőséggel bírt. Igaz, a bánya mára bezárt, de az, amire megtanította a helyieket, az örökérvényű marad.
Váradi Enikő
