Válságban is segít Debrecen

2015. október 14., 16:49

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata – Magyarország kormánya, valamint a kárpátaljai magyar szervezetek és egyházak között létrejött megállapodásban foglalt humanitárius segítségnyújtási szándékhoz csatlakozva – a 2015. májusi közgyűlése határozata értelmében segítséget nyújt Salánk településnek. A háborús helyzet és a gazdasági krízis következtében a kárpátaljai magyarok szociális támogatásai beszűkültek, mely elsősorban az eleve elmaradott települések lakóinak mindennapi életére rótt óriási terheket.

Debrecen önkormányzata elkötelezett a magyarságukat őrző kárpátaljai települések segítésében, ennek érdekében a város közgyűlése ez évi költségvetéséből, valamint természetes és jogi személyek hozzájárulásaiból és a Fidesz-frakció tagjainak felajánlásaiból összegyűlt 21 millió forintot adományozott az óvoda bővítéséhez Salánk községnek.

Az adományt 2015. október 12-én – hétfőn – adta át Papp László, Debrecen polgármestere Viktor Aljohinnak, Salánk polgármesterének, és együtt elhelyezték az óvoda új részének alapkövét is.

Salánk 3500 lakosú, zömében magyar lakta község, amely a Nagyszőlősi járásban található. Neve szorosan összefonódott a II. Rákóczi Ferenc által vezetett 1703–1711-es szabadságharccal, a település máig hűen őrzi a fejedelem emlékét.

A Salánki Óvoda 1978-ban épült, az akkori igények szerint. A helyi magyarság lélekszáma intenzíven gyarapodik, sok családban születik 3-4 gyermek is. Az óvoda befogadóképessége nem tudja kielégíteni a település igényeit, minden évben 30-40 gyermek marad ki az óvodai ellátásból helyhiány miatt. Debrecen önkormányzata ünnepélyes keretek között átadott támogatásával járul hozzá egy korszerű, sok magyar család számára megoldást jelentő óvoda építéséhez.

(hajdupress.hu/VV)