A megújúlásra mindig szükség van

2015. október 28., 10:36 , 772. szám

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Ef 2,8-9

A reformáció ünnepéhez közeledve meg kell állapítanunk, hogy reformációra azért van szükség, mert idővel minden deformálódik. Kivétel nélkül minden a kopás, romlás, szétesés felé halad. Felszerelünk egy polcot, egy idő után a közepe behajlik. Deformálódik. Elindul egy boldog házasság, egy idő után problémák lesznek benne. Szükség van a deformálódás miatt újra és újra arra, hogy az ember a dolgait, az életét, a gondolatait, a hitét karbantartsa, rendszeresen tisztogassa, vagyis az eredeti rendeltetésének megfelelő állapotba hozza. A Bibliában sok reformációról olvashatunk. Ezeknek mindig az volt az okuk, hogy valami deformálódott.

Fontos, hogy ne csak megállapítsuk ezt a törvényszerűséget, hanem ott legyen bennünk ez a készség: nem akarok ilyen maradni, mint amilyen most vagyok, akárhány éves vagyok is. Szeretnék tisztább, Istennek engedelmesebb, mások számára hasznosabb lenni.

Minden reformáció azzal kezdődött, hogy újra elővették az elfelejtett vagy elveszett Bibliát. Újra megszólalt Isten igéje. Jósiásék, mit sem sejtve hozzáláttak a templom tatarozásához, s egyszer csak előkerült egy befalazott bibliai könyvtekercs. Felolvastatta, és a nép megdöbbent. Hol vagyunk mi ettől? El is felejtettük, mit várt volna tőlünk Isten. Bezzeg, ha eszerint élünk, nem jutunk ilyen mélyre. És elkezdték a magánéletben, a közéletben, a vallási életben egyaránt Isten igéjéhez igazítani a dolgokat.

Az Efézusi levélben Pál apostol azt mondja: lelkileg tehetetlenek, semmire sem használhatók lettünk. De ebből a lelki halálból életre keltett, kegyelemből kaptátok ezt hit által, nem cselekedetekért. Éppen ezért egyedül Istent illeti meg minden dicsőség.

Vágyunk-e arra egyre job­ban, hogy Isten igéje világítson az életünkbe, és hadd lássuk meg: hol szorul reformációra? Reformáció mindig bűn­bánat után következik. Hol szorul reformációra, az igéhez való visszaigazodásra a mi életünk? Boldog ember az, aki elkezdi ezt minél előbb. Ha felismertük azt, hogy már régóta csak szavainkkal tiszteltük Istenünket, de igazából nem volt szükségünk rá, legyen válaszunk a dicséret szava: „Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már, Jöjj, Jézus jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.” Szeretettel:

Cseresznye Albert
hetyeni lelkipásztor