Báger Gusztáv: „Lét és morál”
épp leszaladok a Garay-piacra
reggel hétkor nagy bódulatban
előtte Fellini-filmet álmodtam
nagy fenekű meztelen nőkkel
most meg ott látom a kofa arcát
hozzáképzelem a többit
majd beállok a vidám sorba
túrós kifliért és kenyérért
kellemesen hűvös a nyár
a troli halkan araszol az autók között
kevés dolgozó ténfereg az utakon
visszagondolok tizenkét évvel korábbi
sétámra ezen a helyen amikor még volt idő
a régi Garay-piac savanyú káposzta illatában
hatalmas tömeg hömpölygött és sok lengyel seftelő
de épp csak átfutnak elmémen a képsorok
megpillantok egy ötvenen túli biztonsági őrt
aki kávét keverget sztoikus higgadtsággal
igazítja meg szemüvegét majd nagyon sokáig
kavarja a habot épp hogy őszül
boldogan tekint a jövőbe
a mozgólépcső és a traverzek irányába fel
irigylésre méltó pasas van belső tartása
talán meg se írom ha nem jön a barátja
kopott szakadt emberke tépett szatyorral
leül hozzá megmagyarázni mi az ábra
ebben az országban foci gazdaság unalom
a másik hallgat mint Midasz király
akinek tömény arany a háza
nem izgatja a másik férfi csak meghívja kávéra
neked könnyű így a kócos tanonc
van egzisztenciád
felhörpintik a kihűlt italt
és indulnak mind a ketten
ellenkező irányba mint a versem
aki egy szórólap invitálásának engedve
(10 csomag WC papír 500 Ft)
épp a kínai vegyesboltba tart
A „Lét és morál” című szabadvers – mely a Hitelben jelent meg – nemcsak önmagában, hanem „származását” illetően is érdekes írás. Báger Gusztáv József Attila-díjas kortárs költő tollából való, amely szerzőnk a közgazdaságtudomány kandidátusa, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Ellenben, aki úgy hiszi, hogy a szerző szakmai érdeklődési köre visszaköszön majd a versből, csalatkozni fog.
Ráadásul a költemény nem is annyira „létről” és „morálról”, mint inkább „a valós életről” szól, ráadásul elsősorban nyelvi-helyesírási, pontosabban központozási sajátosságával tűnik ki. Viszont, ahogy haladunk előre a szövegben, átléphetővé válik ez az akadály, hiszen kíváncsiságunkat fölkelti a költemény történetszerűsége. Hogy mi fog tehát történni e versben, hogy mit fog „elmesélni” a versbeli alany. Ez a történetmesélés helyenként leírásba fordul, mondhatni szociokulturális részletezésbe. A jelenlegi és a tizenkét évvel korábbi „Garay piac” kapcsán Budapest egyik részéről szóló helyzetjelentéssé alakul. Így pillantjuk meg a „Fellini-filmbe” való „kofát”, és így tűnik elénk két, ugyancsak jellegzetes alak: az ötvenes éveiben járó „biztonsági őr” és barátja, a „kopott, szakadt emberke, tépett tarisznyával”. És mindeközben érezni lehet az átható „savanyú káposzta illatot”.
A legvégén viszont épp e valóságosságot számolja föl a szerző. Amikor azt mondja, hogy a megismert két alakhoz képest épp ellenkező irányba indul el a „verse”, ezzel figyelmünket arra hívja föl, hogy mindaz, amit olvasunk, csupáncsak szöveg…
Penckófer János