A szavazatok újraszámlálása megváltoztatta a mandátumok eloszlását az ungvári önkormányzatban

2015. november 13., 16:56

A szavazatok újraszámolását követően csökkent a Nas kraj (Mi Vidékünk) képviselőinek száma, miközben nőtt a Patriot (Hazafi) párté – jelentette az UNIAN.

Jakiv Csornobuk, az ungvári városi territoriális választási bizottság elnöke a hírügynökségnek elmondta, a bizottság bírósági határozatra számolta újra az ungvári városi tanácsi választásokon leadott szavazatokat. November 12-én este a bizottság tagjai aláírták az újraszámlálásról összeállított jegyzőkönyvet és kihirdették a választás új eredményét.

A szavazatok újraszámolása következtében közel 500 szavazattal nőtt a Patriot pártra leadott voksok száma, mégpedig a Nas kraj rovására. Ily módon az Ungvári Városi Tanácsba kilenc politikai párt képviselői jutottak be: 3-3 képviselői mandátumot szerzett a Batykivscsina (Haza), az JeC (Egységes Centrum), az Európai Párt, az Szamopomics (Önsegítés) és a Nas kraj, miközben a Patriot párttól 5, az Vidrodzsennya (Újjászületéstől) 9, a Petro Porosenko „Szolidarnyiszty” Blokkja párttól 5, a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párttól pedig két képviselő lesz jelen a városi önkormányzatban.

Az UNIAN emlékeztet, hogy a kárpátaljai körzeti adminisztratív bíróság november 6-án az Európai Párt keresete nyomán rendelte el a szavazatok újraszámolását a megyeszékhelyen.

(unian.ua/Kárpátalja)