Radnótis akcióprogram Kárpátaljáért

2015. november 17., 18:29

A Határtalanul program keretében a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium vendégeként tartózkodott a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola 32 fős csoportja az őszi szünetben.

„A két iskola közötti ismeretség 2010-ben kötődött egy kárpátaljai tanári látogatás alkalmával” – mondta el Gál Béla igazgató és Csányi Sándor szervező tanár. „Az előző, 2014/2015-ös tanévben egy diákcsereprogramot bonyolítottunk le, amelynek célja az összekötő kapcsok keresése volt. A két területet összefűző kölcsönös értékek egyike a Tisza, amely a két városban, illetve azok határában folyik. A diákok vízminőség-vizsgálatot végeztek az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei és a kémiatanárok segítségével. Másodsorban összekapcsol a honfoglalás emlékezete, mely szerint a honszerző folyamat a Vereckei-hágón kezdődött és Szeren zárult” – tették hozzá.

A csoportok meglátogatták mindkét helyszínt. Különösen felemelő érzés volt a hágóról Árpád szemszögéből letekinteni a Kárpát-medence belseje felé. Harmadsorban mindkét település közelében találni a diktatúrák áldozataira utaló helyeket: Hódmezővásárhelyen az Emlékpontot, Szolyván a „málenykij robotra” elhurcolt áldozatok emlékművét.

Az első csereprogramot és az újabb sikeres pályázati kört követően a Határtalanul program keretében 2015. október 26-án másodízben érkeztek Szegedre kárpátaljai diákok. A jelenlegi egy úgynevezett akcióprogram, amelynek elsődleges célja a kárpátaljai magyarság megsegítése. A háború ugyan ezer kilométerrel távolabb, a kelet-ukrajnai területeken dúl, de a lelki és pénzügyi hatása a Kárpátokon innen is érezhető. Ezért választották csereprogramukban ismét a nagyszőlősieket!

A vendégek elmondták, a harcok hevessége most csökkent, a nehézfegyverek kivonása megindult, de kézifegyverekkel még folynak a harcok. Sokat kell még tenni a sebek begyógyításáért. Az ukrán gazdaság ma súlyos helyzetben van, velük együtt a határainkon túl élő magyar testvéreké is. A fizetések vásárlóértéke csökkent, egy pályája közepén levő tanár többnyire 1500 hrivnyát keres, mindössze 20 ezer forintot.

Az akcióprogram keretében a radnótis szülők és gyerekek összefogással anyagi segítséget nyújtanak a testvériskolának. Az iskola eszközparkja nagyon régi, felújítása halaszthatatlan. Az épület, amely egykor Ugocsa vármegyeháza volt, segítségért kiált – saját erőből nem képesek azt megújítani.

A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium gyűjtést szervezett, amelyhez bárki csatlakozhat a Radnóti Oktatási Alapítványán keresztül.

„Az ottani iskolának nagy segítséget jelentene elavult számítógépparkjának fejlesztése. Adományaikat erre a célra fordítjuk. A befolyt adomány összegéről, felhasználásáról a honlapunkon tájékoztatjuk Önöket” – mondja Gál Béla és Csányi Sándor.

Az őszi szüneti viszontlátogatás november 19-től indul. Ekkor adja át a Radnóti az összegyűlt adományokat. A segítségnyújtáson kívül talán életre szóló barátságok is köttetnek. És abban már most bizonyosak, hogy Nagyszőlősön élnek olyan magyar diákok, akik jó szívvel gondolnak majd a szegediekre.

(delmagyar.hu/VV)