Könyvbemutató a filharmóniában

Schreiner Sándor: „Tárogatóm hangja – híd a hallgatók szívéhez”

2015. november 18., 08:51 , 775. szám

Schreiner Sándor klarinét- és tárogatóművész, a Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttes művésze mutatta be új, kétnyelvű könyvét november 12-én a Kárpátaljai Megyei Filharmónia kórustermében. A kisebb koncerttel egybekötött könyvbemutatón Natalija Petyij-Potapcsuk, az együttes művészeti vezetője és egyben vezető karmestere méltatta a könyvet, valamint a 70. születésnapját ünneplő Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttest, és az együttest húsz éve erősítő Schreiner Sándort. Hiánypótló kiadványnak nevezte Schreiner munkáját a könyv egyik recenzense, Petro Andrijcsuk, a Kijevi Kulturális és Művészeti Egyetem professzora.

Schreiner Sándor elmondta, hogy könyvében tárogatóra, énekhangra és klarinétra írt feldolgozásait adja közre, amely művek nagy része ismert magyar dalokat és műveket dolgoz fel, de vannak közöttük szlovák és román művek feldolgozásai is. Az ukrán és magyar nyelvű könyv egyben bemutatja, képekkel gazdagon illusztrálva a most 70 éves Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttest és Schreiner Sándor 20 éves profi zenei pályafutását.

A rendezvényen a Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttes többet megszólaltatott a könyvben közölt feldolgozott népdalok közül, a szerző többek között a tárogatóra írt egyik magyar feldolgozását is megszólaltatta tárogatón, az első dallam a Krasznahorka büszke vára volt; Petro Matyij, Ukrajna kiváló művésze szlovák nyelven énekelte az egyik szlovák népdalfeldolgozást. A szerző köszönetet mondott a KMKSZ-nek és annak elnökének, Brenzovics Lászlónak, mert az ő anyagi támogatásuk nélkül nem jelenhetett volna meg a könyv. A szerző végül a könyv egy-egy dedikált példányával ajándékozta meg Natalija Petyij-Potapcsukot, Bródi Mihályt, a népi együttes zenekarának vezetőjét, a KMKSZ-t képviselő Budai Zsuzsanna irodavezetőt, Petro Matyijt, Tomics Ferenc klarinétművészt, Ukrajna érdemes művészét, a Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskola klarinéttanárát, aki négy éven keresztül osztályfőnöke volt Schreiner Sándornak, valamint Natalija Korinecet, az Ungvári Zeneművészeti Koledzs igazgatóhelyettesét, és annak a magyar zenekarát vezető Petrusevszki Mihályt.

dózsa