III. Öregdiák Tudományos Konferencia és Zenésztalálkozó

„Az ember a lelkén keresztül tudja a világot megvigasztalni”

2015. december 9., 08:39 , 778. szám

December 3-án, csütörtökön került megrendezésre a III. Öregdiák Tudományos Konferencia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetségének szervezésében, amit a III. Öregdiák Zenésztalálkozó követett még ugyanazon a napon. Az első rendezvény célja, hogy a főiskola egykori és jelenlegi diákjai egy közös konferencia és eszmecsere keretében számoljanak be tudományos eredményeikről, illetve a rendezvény alkalmával betekintést nyerhessenek egymás munkáiba. Az ezt követő eseményen pedig a főiskola egykori és jelenlegi diákjai biztosítottak egy kis zenei nassolnivalót a néhol nehezen csúszó tudós, adatteljes gondolatok után. 

Dr. Rácz Béla a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese és az Öregdiák Szövetség elnöke köszöntötte a III. Öregdiák Tudományos Konferencia résztvevőit. Beszédében örömét fejezte ki az előadói érdeklődés miatt, valamint köszönetet mondott a plenáris ülések előadóinak, hogy elvállalták a nyitóelőadások megtartását. A már hagyományosnak tekinthető harmadik alkalommal az elnök elmondása szerint igyekeztek ismét újítani, fejleszteni a konferenciát. Az idei újítások közül kiemelte a programfüzethez mellékelt absztraktfüzeteket, amelyek segítségével a konferencia hallgatói betekintést nyerhettek a szekcióüléseken előadó fiatal és idősebb előadók tudományos, a prezentációjuk során bemutatásra kerülő munkáiba. Rácz Béla jókívánságait fejezte ki az ifjú tudósoknak a munkájuk minél előbbi magasabb szintű kiteljesedéséhez. Gratulált Molnár D. Erzsébetnek és Szakáll Imrének, a főiskola öregdiákjainak és jelenlegi tanárainak, akik az elmúlt hónapokban szerezték meg doktori címüket. Beszéde végén a rektorhelyettes jó munkát kívánt a konferencia résztvevőinek.

 Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonya nyitóbeszédében a számos előadót látván hangsúlyozta, „lesz értelmiségi utánpótlása” vidékünknek. „Az ember a lelkén keresztül tudja a világot megvigasztalni”– vélekedett a Rákóczi-főiskola elnök asszonya, majd elmondta, hogy ha a lelkünk és az agyunk „edzésben marad”, akkor a világ is idővel más megvilágításba kerül. Beszédében fontosnak tartotta a tudomány ösvényét követő értelmiségiek folyamatos szellemi mozgását. Ezzel kapcsolatban dr. Orosz Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy a világ nagy krízisei ellenére szükség van kitartó testi és szellemi tevékenységre, aminek segítségével megőrizhetjük otthonunkat, támogathatjuk és fejleszthetjük azt. Mint fogalmazott, az ilyen jellegű konferenciák, mint ez az esemény is, kiváló terepet biztosítanak a szellemi „tréningeknek”, a közös gondolkodásnak, megoldáskeresésnek.

Az elnök asszony beszédében kitért a Magyar Tudományos Akadémia november folyamán megalakult kárpátaljai albizottságára is, amelynek az a feladata, hogy vidékünkön magasabb, akadémiai szinten szervezze a magyar tudományos életet, ami tudósaink számára kiváló perspektívát biztosíthat kutatómunkájuk számára.

A köszöntőbeszédeket kö­ve­tően plenáris előadások következtek, majd a konferencia két szekcióban folytatta munkáját.

A tudományos konferencia végeztével vette kezdetét a harmadik Öregdiák Zenésztalálkozó, amelynek alkalmával a főiskola egykori hallgatói, azaz öregdiákjai és még jelenlegi, a hallgatói kollektívához tartozó, zenét szerető és játszó fiatalok léptek színpadra, és szórakoztatták az érdeklődőket.

Dr. Rácz Béla köszöntő- és nyitóbeszédében elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy az Öregdiák Zenésztalálkozóra eljöttek azok az egykori diákok, akik három évvel ezelőtt, az első ilyen jellegű találkozón közösen felléptek. Továbbá örömét fejezte ki, hogy a találkozón azok a zenélni szerető ifjú titánok is részt vettek, akik még nem diplomáztak le.

A zenésztalálkozó fellépői rendkívül sokszínű zenei repertoárral érkeztek. A népszerű rockbanda, a Tankcsapda dalaitól kezdve a megzenésített József Attila- vagy éppen Korsztolányi Dezső-verseken keresztül a ma is nagyon népszerű pop- és rythm and blues dalokig kerültek terítékre a fellépők produkciói, aminek eredményeképpen kiváló és színvonalas késő délutáni zenés programmá vált a harmadik Öregdiák Zenésztalálkozó. 

A találkozón fellépett a főiskola hallgatóiból álló Almanach együttes, Holozsi Imre, Orosz-Tóth Bettina, a főiskola felsőfokú szakképzésén tanuló Kovács Júlia, Kovács Emese, Dankó Csaba, szintén a főiskola diákjaiból álló zenekar, a Piri-G, a Két kanál együttes egyik tagja, Gyurkó Róbert is.

Az estét az érdeklődők egy Szent Miklóst váró „népünnepéllyel” zárhatták a főiskola hallgatói önkormányzatának szervezésében.

rsz