József, az igaz ember

Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József, igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Lk 1,18–21

A Szentírás nem túl sok emberre használja ezt kifejezést. A teljesség igénye nélkül, de valószínűleg nem sok személyt kihagyva Szent Józsefen kívül, Noéra, Ábrahámra, Tóbiásra, Jóbra, Zakariásra és Erzsébetre, Simeonra és Keresztelő Szent Jánosra. Ezért azt gondolom, érdemes egy kicsit elgondolkodnunk azon, hogy mit is jelent ez, miben is áll Szent József „igaz embersége”.

József tudni véli, hogy mi történt Máriával, hogy miért születik gyermeke, ezért már nem akarja feleségül venni, mert ő egy tiszta lánnyal szeretett volna egybekelni és boldoggá tenni. De nem is akar rosszat tenni vele, nem szándéka, hogy tovább rontson az egyébként is rossznak vélt helyzetén. Inkább csendben szeretné útjára bocsátani Máriát, elítéli a bűnt, amit feltételez, hogy jegyese elkövetett, és azért valljuk be őszintén, következtetése alapvetően nem hibás. Persze tudjuk, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, de azt is, hogy Márián kívül még nem volt olyan nő, aki szüzességét megőrizve került volna áldott állapotba. Így ezért, a helyesnek látszó, de kivételesen rossz ítélet miatt, azt hiszem, nem ítélhetjük el Szent Józsefet. Ámbár azért, ahogy el akarja Máriát bocsátani, annál nagyobb tiszteletet érdemel. Elítéli a bűnt, de megértéssel és segíteni akarással fordul hozzá. Nem akarja átadni a zsidó bíráskodásnak, ugyanis az akkori zsidó törvények szerint akár meg is kövezhették volna ezért Máriát, ehhez képest az, hogy csendben, mindenféle perpatvar nélkül elküldeni, lényegesen szeretetteljesebb tett. Úgy érzem, ebben a kettősségben mutatkozik meg József igaz ember mivolta. Elítéli a bűnt, de nem a bűnöst, és bűne ellenére sem akar neki rosszat.

Vajon én tudok-e, így Karácsony felé közeledve, az engem hasonlóan szerető Isten példáját követve, szeretettel fordulni embertársamhoz? Bűnét nem kikürtölve, még akkor sem, ha esetleg ellenem is követte el? Magunk között megfeddni, de nem elítélni? Vajon tudok-e megbocsátani és tovább lépni?

Csirszki András Márk
görögkatolikus papnövendék