A hazai újságírás kezdetei

A Mercurius Hungaricustól a Magyar Hírmondóig

2016. január 1., 12:26 , 781. szám

Január 1. akár szakmai ünnepünk is lehetne nekünk, magyar újságíróknak, lévén, hogy kétszázharmincöt évvel ezelőtt, 1780. január 1-jén indult útjára – Pozsonyban – az első magyar nyelvű hírlap, a Magyar Hírmondó. Mely bár nyolc évfolyam után, sajnálatos módon, megszűnt létezni, kezdete lett egy folyamatnak, melynek eredményeként – a számtalan akadály ellenére mégiscsak kibontakozó polgárosodás sodorvizén hajózva – kialakult a magyar hírlapirodalom.

Az újságírás ugyanis elválaszthatatlan a polgárosodástól. Akkor és ott jelent meg, ahol és amikor színre lépett egy iskolázott, hazája, valamint a külföld hírei iránt érdeklődő, széles látókörű, művelt réteg, mely nyitott szemmel fordult országa és a nagyvilág közállapotai, társasági, illetve politikai eseményei, tudományos, gazdasági, kulturális újdonságai felé. Polgárok, értelmiségiek, a polgárosodás eszméit valló nemesek alkották ezt a réteget, mely a XVIII. század folyamán, a mind magasabb sebességre kapcsoló városiasodás, a fejlődő postaszolgáltatás, a távoli tájakat egymáshoz közelebb vonzó, fejlődő közlekedés körülményei közepette egyre jobban igényelni kezdte a tömegtájékoztatást, így megérlelődtek a feltételek a hírlapok megindulásához.

Magyarországon már a század elején, a Rákóczi-szabadságharc idején megszületett az első hazai, bár még latin nyelvű újság, a Mercurius Hungaricus. Ötlete gróf Esterházy Antal kuruc tábornoktól származott, aki a lap révén elsősorban a hazai művelt, latinul értő rétegeket akarta tájékoztatni a szabadságharc eseményeiről, egyúttal bátorítva is őket a küzdelem folytatására. Rákóczi is megértette, mennyire fontos a közvélemény hiteles tájékoztatása, és a függetlenségi harcról elfogultan író, valótlan, hazug híreket közlő hivatalos bécsi újság, a Wienerisches Diarim császárpárti propagandájának ellensúlyozása céljából, 1705-ben megalapította a Mercurius Hungaricust. A hírlap a fejedelmi kancellária kiadásában jelent meg, Rákóczi személyi titkára, Ráday Pál szerkesztette, és Esterházyval ellentétben, főleg a külföldi olvasókat célozta meg, hogy a valóságnak megfelelő információk nyújtásával, Európa-szerte barátokat szerezzen a magyar ügynek. Az első lapszámot 1705. június 5-én nyomtatták ki Lőcsén, s megannyi példányát azonnal külföldre postázták. Az újság – melyet időközben Mercurius Veridicusszá „kereszteltek át” – 1710-ig jelent meg, rendszertelen időközönként, majd a szabadságharc végső szakaszában, a közelgő összeomlás árnyékában megszűnt létezni.

Az 1711-es nagymajtényi fegyverletétel után egy teljes évtizedig kellett várni, hogy újabb, még mindig latin nyelvű újság jelenjen meg Magyarországon, a Nova Posoniensia. A lapot Bél Mátyás evangélikus lelkész, történész, földrajztudós, a XVIII. század egyik legjelentősebb magyar polihisztora alapította meg 1721-ben, Pozsonyban. Felvilágosult szellemiségű újságjával elsősorban az oktatás és az iskolai nevelés fejlesztését szolgálta, olvasói főleg diákok, nagyrészt a Pozsonyi Evangélikus Líceum diákjai voltak, egyéves működés után azonban a lap elhalt.

A magyar rendi országgyűlésnek helyet adó, koronázó és fővárosként „működő” Pozsonyban azonban egyre erősödött az a felvilágosult gondolkodású, széles érdeklődési körű, lutheránus vallású réteg, mely igényelte a színvonalas tömegtájékoztatást. A németek, magyarok, szlovákok által lakott településen előbb német nyelvű újságok indultak (a pozsonyi és általában a magyarországi polgárság jelentős része német ajkú volt, később viszont nagyrészt elmagyarosodott), majd 1780. január 1-jén – Rát Mátyás evangélikus lelkész, nyelvész, újságíró szerkesztésében megjelent az első magyar nyelvű hírlap, a Magyar Hírmondó első száma.

Az újságalapítás azonban a XVIII. században sem ment könnyen. Mert bár a pozsonyi magisztrátus egy-kettőre rábólintott a lapindítás tervére, a Helytartótanács engedélyének a megszerzése kemény diónak számított. Rátnak többször is fel kellett utaznia Bécsbe, hogy a császári udvarnál kilincseljen a nagyfontosságú pecsétek és aláírások ügyében. Mária Terézia császár-királynő pedig csak azzal a szigorú kikötéssel intett végül igent parókás főjével, hogy a lapot cenzúráztatni kell a Helytartótanácsnál. Mert hát egy független (méghozzá magyar!) újság igencsak gyanúsnak számított a Habsburgok birodalmában…

Azután minden tisztáztatott, és Rát végre belevethette magát a munkába. A szó szoros értelmében… Szerkesztett, idegen, főleg német, angol, francia híranyagokat fordított, cikkeket írt, levelezőgárdát hozott létre, hogy tudósítsák az ország különböző részein bekövetkezett eseményekről, és még arra is maradt energiája, hogy rendszeres kapcsolatot építsen ki olvasóival. A külföldi (többnyire német, angol, amerikai, francia kötődésű) eseményekkel foglalkozva, ügyelt rá, hogy a hírek mindegyikét az adott ország sajtójából, hiteles forrásból vegye át, külföldi témájú írásait pedig történelmi, földrajzi magyarázatokkal látta el, hogy olvasói valóban megértsék az eseményeket. Részletesen foglalkozott az adott időszak legjelentősebb katonai konfliktusával, az amerikai függetlenségi háborúval, mind amerikai, mind angol szemszögből megvilágította a hadműveleteket, utánajárt a témának, ok-okozati összefüggéseket keresett és talált. Emellett a korszak nagy földrajzi felfedezéseiről, a Csendes-óceán hatalmas területeinek és Ausztráliának a feltárásáról is bővebben írt, tágítva olvasói szemhatárát.

Lapjában egyaránt helyt adott alföldi (Tisza-melléki), erdélyi és dunántúli nyelvjárási megoldásoknak, úgy vélte, hogy e nyelvjárások összeolvadásából fog megszületni az egységes magyar irodalmi nyelv (amiben tévedett). Ám maga a lap nagyon sok tekintetben követendő példa lett a későbbi magyar újságok számára.

1783-ban Rát Mátyás – a hazai zsurnalisztika legnagyobb sajnálatára – felhagyott az újságírással, és a győri evangélikus gyülekezet lelkipásztora lett. A főszerkesztői székben őt követő utódai már nem érték el a szintjét, így az újság színvonala is lecsökkent, az olvasók elfordultak a szebb napokat látott laptól, és a Magyar Hírmondó 1788-ban megszűnt. Ekkor azonban már újabb magyar lapok is megkezdték működésüket, olvasnivalóval látva el a lassan gyarapodó közönséget.

Lajos Mihály