Tömegesen érkeztek használt autók Ukrajnába 2015 végén

2016. január 12., 14:21 , 783. szám

Az elmúlt 2015-ös esztendő utolsó napjaiban több mint 3,6 ezer használt autót hoztak be az országba. Decemberben a többszörösére ugrott az elsődleges használtautó-bejegyzések száma – jelentette a Korreszpondent az Ukravtoprom jelentésére hivatkozva.

Az Euro 5-ös szabvány bevezetése előtti utolsó hónapban 3611 használt autót hoztak be és regisztráltak az országban, ami 43 százalékkal több, mint 2015 novemberében.

Személygépkocsiból mindössze 1379 darab érkezett, ami 18 százalékos növekedést jelent novemberhez képest, s a 4,6-szorosa a 2014 decemberi mutatónak.

Az életbe lépő korlátozás miatt főleg haszonjárművek érkeztek. A 2048 behozott haszonjármű 63 százalékos növekedést jelent novemberhez képest, ugyanakkor 81 százalékkal marad el a 2014 decemberi mutatótól.

Tavaly decemberben 184 autóbuszt hoztak be az országba. Ez 84 százalékos növekedés novemberhez képest és kétszer több, mint az előző év decemberében.

Az Ukrajnába behozott személygépkocsik és teherjárművek között ezúttal is a Renault dominált, a buszok között pedig a Mercedes-Benz.

A Korreszpondent emlékeztet, hogy 2016. január 1-jétől tilos az Euro 5-ös szabvány alatti, tehát öt évesnél idősebb, viszonylag olcsó és így az ukránok körében népszerű járművek behozatala.

(korrespondent.net/Kárpátalja)