BL-résztvevő fiókcsapata ellen folytathatja a Kárpáti

Kézilabda

2016. január 27., 09:34 , 785. szám

Legutóbbi számunkban már hírt adtunk arról, hogy a negyedik számú európai kupasorozatban szereplő Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapata gond nélkül, kettős győzelemmel jutott tovább első ellenfelén, egy portugál alakulaton. A folytatás viszont aligha lesz ilyen könnyű.

Időközben megtartották a Challenge-kupa negyeddöntőjének sorsolását, amelynek eredményeként az ungvári együttes a macedón HC Vardar Szkopje junior gárdáját kapta ellenfélül.

A vetélytárs a Bajnokok Ligájában is szereplő, és ott a Győri ETO-val egy középdöntő-csoportban lévő Vardar Szkopje tartalékcsapatának számít, és a macedón bajnokságban az első helyen áll (a Vardar első csapata a szerb bajnokságban indul). A leendő ellenfél az előző körben a szerb Újvidék gárdáját ejtette ki, és most ugyanerre készülnek a Kárpátival szemben is. A HC Vardar junior játékosai alkotják a macedón utánpótlás-válogatottat.

A kupatalálkozók miatt a Kárpáti két bajnoki mérkőzésének időpontja is módosul. A február 19-re és 20-ra tervezett Real Mikolajiv elleni idegenbeli találkozót február 1-re és 2-ra hozzák előre, míg a február 27-én és 28-án esedékes Halicsanka Lviv elleni rangadók időpontját még egyezteti a két fél.

A hazai bajnokságban a Kárpáti eddig még hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, míg a címvédő Halicsanka Lviv négy pont hátránnyal követi a listavezetőt.

(tamási)