Firszov kilépett a BPP frakciójából Kononenko miatt

2016. február 8., 17:31 , 787. szám

Jehor Firszov parlamenti képviselő az Ukrajinszka Pravda portálon vezetett blogjában bejelentette kilépését a Petro Porosenko Blokkja (BPP) párt parlamenti frakciójából. A honatya döntését azzal indokolta, hogy felháborította a kollégája, Ihor Kononenko képviselő körül kialakult helyzet, akit korruptnak és „érinthetetlen személynek” nevezett.

Szavai szerint még aznap el szerette volna hagyni a frakciót, amikor az nem támogatta Ihor Kononenko megfosztását a mandátumától, de a kollégái óvták az elhamarkodott lépésektől.

„Egy kicsit lehiggadtam, kikértem azoknak a tanácsát, akiknek adok a véleményére, de nem változtattam meg a döntésemet. Nem tudok többé egy frakcióban maradni Kononenko úrral, mivel nem kívánom támogatni korrupciós tevékenységét, és nem akarom, hogy engem ezzel összefüggésbe hozzanak” – írta a képviselő.

Hozzátette egyebek mellett, hogy amikor a korrupcióról beszélt, s bírálta Kononenkót, rendszerint Jurij Lucenko (a BPP parlamenti frakcióvezetője – a szerk.) fojtotta belé a szót, aki követelte, hogy forduljon a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökséghez (NABU), s ne tévéműsorokban hánytorgassa fel a témát.

„Így is tettem, de mostanáig nem kaptam semmilyen választ. Ihor Kononenko a mi országunkban egyszerűen érinthetetlen személy. Az jelentette számomra az utolsó cseppet a pohárban, ami az általam tisztelt Ajvarasszal történt” – hangsúlyozta Firszov.

A Kárpátalja Online is beszámolt arról, hogy múlt szerdán felajánlotta lemondását Ajvarasz Abromavicsusz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter. „Én és a csapatom nem szeretnénk a nyilvánvaló korrupció leplévé válni, vagy azok irányított bábjaivá, akik az állami pénzek feletti ellenőrzésre törekednek a régi hatalom stílusában” – jelentette ki. Abromavicsusz egyebek mellett a Petro Porosenko elnökhöz közel álló Ihor Kononenkót, a kormánykoalíció meghatározó pártja, a BPP helyettes frakcióvezetőjét nyomásgyakorlással, a reformok akadályozásával vádolta.

Kononenko ugyanakkor elhatárolódott Abromavicsusz vádjaitól, s kijelentette, kész megválni képviselői mandátumától, amennyiben a párt frakciója úgy határoz.

Abromavicsusz távozása jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki, a vezető nyugati hatalmak kijevi nagykövetei közös nyilatkozatukban aggodalmuknak adtak hangot az ukrajnai reformok sorsát illetően.

(unian.ua/pravda.com.ua/zn.ua/Kárpátalja)