Tőkés: az autonómia ügyében elengedhetetlen a nemzeti összefogás

Ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács

2016. február 12., 18:05 , 788. szám

Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke szerint a külhoni magyarság önrendelkezése az, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás.

Tőkés László a KMAT pénteki, budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: jó hangulatú ülésen tárgyaltak, amelyet Szilágyi Péter helyettes államtitkár nyitott meg, és jelen volt az autonómiaügyek koordinátoraként Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is.

Az erdélyi politikus, aki részt vett a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióülésén, a kormányfőt idézte, miszerint eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében – mutatott rá Tőkés László, kiemelve: felül kell emelkedni a pártpolitikán.

A külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, és amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, és ebben elengedhetetlen a nemzeti összefogás – összegzett. Hozzátette: folytatni kívánják a magyar önrendelkezés ügyében megkezdett munkát.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy Romániában érvényesül-e a gyülekezési jog – mutatott rá. Jelezte: megpróbálnak fellépni a tervezett közigazgatási átalakítás ellen, amely még mindig Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett, és szeretnék kinyilvánítani a közösség akaratát Székelyföld autonómiájára. Egyértelmű, ezt otthon kell kiharcolni, és rájuk olyan mértékben figyelnek, amekkora súllyal megjelennek – mutatott rá, hozzátéve: bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, nem lankad az autonómiamozgalom.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kárpátaljai van a legnehezebb helyzetben a külhoni magyar közösségek közül. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell tartani az ottani magyarságot – hangsúlyozta, hozzátéve: Ukrajnában az autonómiatörekvések szempontjából különösen nehéz a helyzet, az ukrán elit rendkívül érzékenyen viszonyul minden ilyen elképzeléshez. Kitért az itteni magyarság választási sikereire, és reményét fejezte ki, hogy a decentralizáció során olyan közigazgatási egységet lehet létrehozni, amely segíti a magyarság törekvéseit.

Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója szerint a teljes körű autonómia megvalósításáért kell harcolni. De ahhoz, hogy amikor ez megvalósul, még éljenek az adott külhoni területeken magyarok, tűzoltómunkára van szükség – közölte. Kitért az intézet tevékenységére, a jogsegélyszolgálatukra, és azt mondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között. Egyik ilyen lehetőségként vetette fel a kisebbségi monitoringrendszer – amelyet legutóbbi, tusnádfürdői ülésén hagyott jóvá a KMAT – területén való együttműködést.

(MTI/Kárpátalja)