Karriernap a Rákóczi-főiskolán

Valahol el kell kezdeni!

2016. február 17., 09:15 , 788. szám

„A grapefruit tulajdonképpen egy citrom, amely kapott egy lehetőséget és élt is vele” – jelent meg Oscar Wild gondolata a Rákóczi-főiskolán február 11-én negyedik alkalommal megrendezésre került, már hagyományosnak mondható karriernapot hirdető online és hagyományos plakátokon a rendezvény mottójaként. Mint ahogy arra az idézett gondolat is utal, a lehetőségekkel élni kell. A végzős főiskolás hallgatók is ezt tették, mikor felvételiztek, ám ez még csak az egyik lehetőség volt az eljövendő számtalan közül. A rendezvény célja, hogy megpróbáljon a végzős hallgatók számára segítséget nyújtani a karriertervezésben, életpályájuk, szakmai útjuk megtervezésében, hiszen megkezdődött a tavaszi félév, sokak számára az utolsó főiskolai szemeszter.

A rendezvényt dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy az előadások útmutatóként szolgálnak a főiskolás diákok számára a küszöbön álló és kopogtató jövő megformálásához. Rámutatott, hogy a főiskolások éltek egy lehetőséggel: ugyanis a nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy bár nem mindenki a saját tanult szakmájában helyezkedik el a főiskola/egyetem elvégzése után, de lényegesen többen kapnak munkát azok, akik rendelkeznek diplomával, mint azok, akik nem.

„100 év alatt az érettségi bizonyítvány leértékelődött” – vélekedett az elnök asszony. Az érettségi bizonyítvánnyal elhelyezkedni már csak betanított munkásként lehet. Míg 100 évvel ezelőtt egy érettségivel írnok lehetett bárki, aki beszélt három nyelvet, mostanra olyannyira könnyebbé vált az érettségi megszerzése, hogy „azokat sem menti meg az Isten az érettségitől, akik a hátukra sem kívánják azt.” Ezt a rektor asszony által felhígulásnak nevezett jelenséget Európa-szerte érezték. Éppen ezért a BA (Bachelor) szintű diploma került a száz évvel ezelőtti érettségi bizonyítvány helyére.

A másik lehetőségként a kapcsolati tőkét jelölte meg dr. Orosz Ildikó. A friss és eltökélt szellem fontosságát, amivel keresik a helyet és a lehetőséget, amit megragadnak, mert ennek hiányában „hiába kapják meg a diplomát, mikor elvégzik az egyetemet, nem vörös szőnyegek halmaza fog várni, amin csak be kell sétálni a munkahelyre”.

„Önök a magyar állam jóvoltából jutnak ingyenes képzéshez, kapnak Ukrajnában akkreditált állami diplomát, amely nagy lehetőség – mondta az elnök asszony, majd hozzátette –: de ez csak egy része annak, hogy el tudjanak helyezkedni. A másik feltétele az az, hogy ne legyenek finnyásak. Higgyék el, soha nem az igazgatói széket fogják meghirdetni egy munkapályázatban az önök számára. Tehát valahol el kell kezdeni.”

Nemzetközi tanulmányok azt mutatják, hogy azok tudnak elhelyezkedni leginkább, akiknek már az egyetemi, főiskolai éveik alatt volt elképzelésük arról, mivel szeretnének foglalkozni, és már diákéveik közben bekapcsolódtak az annak megfelelő munkába – fogalmazott dr. Orosz Ildikó.

Majd megjegyezte, hogy már most, a negyedik és egyben utolsó évben a végzős hallgatóknak el kell dönteniük, mivel akarnak foglalkozni, keresniük kell a lehetőségeket. Nem mindenkiből lesz az, aminek tanult, de a diploma lehetőséget jelent. A jelenlegi Ukrán Oktatásügyi Minisztérium hatályos rendelete szerint, ha valaki rendelkezik már egy bachelor diplomával, mesterfokon, specialist szinten bármilyen más szakot megcélozhat, ami egy újabb lehetőséget biztosíthat azok számára, akik az eredetileg választott szak elvégzése után arra ébrednek rá, hogy mással szeretnének foglalkozni. „Ne legyenek önsorsrontók, próbálják a lehetőségeket kihasználni azért, hogy minél hamarabb arra a pályára kerüljenek, amit szeretnének csinálni. Éljék meg minden percét az életnek!” – zárta beszédét dr. Orosz Ildikó.

A karrirernap megnyitója után szakmai előadásokat hallgathattak meg a végzős diákok és a vendégek. A főiskola végzős diákjai megismerkedhettek a karriertervezés és -építés pszichológiai, lelki keretével Gogola István pszichológus segítségével. Kordonec Gabriella jogász előadásában az Ukrajnában történő munkavállalás jogi és törvényi hátterét ismertette a hallgatókkal. Előadásában érintett olyan kérdéseket, mint a munkaadó és a munkavállaló kötelezettségei, a bérezés törvény általi meghatározása, a munkaszerződés aláírása, és beszélt a próbaidő törvényi kereteiről is.

A főiskola hallgatói a karriernap során Ember Emese, az AGORA információs iroda és a főiskola felnőttképzési központja munkatársának segítségével betekintést nyerhettek a külhoni magyarokat is érintő magyarországi pályázati és továbbtanulási lehetőségekbe.

A rendezvény budapesti vendége, Farkas Ferenc, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének képviselője előadásában az állásinterjúkon való helyes öltözködés és megjelenés fontosságáról beszélt, majd részletes tippeket adott a témával kapcsolatban.

Ugyanezen témát érintve Karmacsi Zoltán, a Rákóczi-főiskola Filológiai Tanszékének egyik előadója beszélt az állásinterjúkon való helyes magatartásról és viselkedésről. Ezt követően Fülöp László fotográfus vezette be a hallgatókat– mint ahogy az előadásának címe is előrevetítette – a tökéletes önéletrajzi fotó titkaiba.

A karrirernapon Gönczy Sándor, a főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének, illetve Szakál Imre, a főiskola Történelmi és Társadalomtudományi Tanszékének tanárai is tartottak előadást, melyben a tanári kutatói munka, illetve a külföldi tanulmányi ösztöndíjak működésének részleteit tárgyalták.

A szervezők felkérték Mester Andrást, Mezőgecse polgármesterét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség önkormányzati és gazdasági titkárát, hogy mutassa be életpályáját, lássa el tanácsokkal a főiskola végzős hallgatóit.

rsz