Verekedés a Drahobráton: a bíróság az utolsó két fogva tartottat is szabadlábra helyezte

2016. február 19., 09:34 , 789. szám

Csütörtökön, február 18-án az Ungvári Járási Bíróság szabadlábra helyezte a Pravij szektor (PSZ) két fegyveresét, akiket korábban előzetes letartóztatásba helyeztek az egyik drahobráti üdülőben januárban történt verekedés miatt – jelentette az Ukrajinszka Pravda Vlad Dobos ügyvéd Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

A bíróság helyt adott a Petro Uhrin (hívójele Pedro) és Vaszil Malkovics (Horvát) ügyvédei által benyújtott keresetnek, s hatályon kívül helyezve a velük szemben korábban első fokon kényszerintézkedésként elrendelt előzetes letartóztatást, parlamenti képviselők kezességvállalása mellett szabadlábra helyzete a két gyanúsítottat.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a PSZ további három fegyveresét, akiket szintén a Drahobráton történtek miatt vettek őrizetbe, a rendőrség már korábban szabadon engedte a másodfokú bíróság határozata nyomán.

A Kárpátalja Online is beszámolt róla, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint január 10-én öt ittas személy terepszínű egyenruhában behatolt a Hata Mahnata szállóba a Drahobrát üdülőhelyen, ahol verekedést provokáltak, melynek során lövések is eldördültek. Az öt férfit, akikről utóbb kiderült, hogy a radikális PSZ egyik fegyveres alakulatának tagjai, végül a szálló munkatársai és a helyi lakosok fegyverezték le. Az esetben a szálló szakácsa és bárpultosa, illetve a PSZ fegyveresei is megsérültek. Az ügyben eljáró ungvári bíróság első fokon úgy határozott, hogy az öt fegyveres előzetes letartóztatásban marad március 8-ig.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)