Vasútállomás – rendhagyó József Attila-órák Tóth Péter Lóránttal

2016. március 2., 08:59 , 790. szám

Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovics-díjas versmondóval már több alkalommal is találkozhatott a kárpátaljai közönség. Idén februárban 13 kárpátaljai iskolában tartott rendhagyó irodalomórákat, amelyeken József Attila verseinek segítségével, valamint életrajza egyes részleteinek ismertetésével igyekezett megszerettetni nagy költőnket a fiatalokkal, felkelteni érdeklődésüket a magyar költészet iránt.

A KMKSZ által szervezett és Magyarország Köznevelésért Felelős Államtitkársága által támogatott előadások közül a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban tartott rendhagyó irodalomóra előtt beszélgettünk az eredeti szakmája szerint történelem–testnevelés szakos tanár Tóth Péterrel, aki elmondta: „A Vasútállomás című pódiumestemnek 2012. december 3-án volt az első bemutatója otthon, Kunszentmiklóson, József Attila halálának 75. évfordulóján. Érdekesség és öröm számomra, hogy az ezt követő második előadás itt volt Kárpátalján, Mezőváriban, 2012. december 5-én. A pódiumest azt jelenti, hogy 50 percen keresztül kizárólag József Attila-verseket mondok. Amikor először meghívtak ezzel iskolákba, gyorsan kiderült számomra, hogy nem lehet a gyerekeknek 50 percen keresztül csak versben beszélni, a felnőtteknek inkább. Átalakítottam a pódiumestet rendhagyó irodalomórává, ami azt jelenti, hogy kimaradtak versek, és bekerültek életrajzi adatok, valamint érdekes történetek a költőről, így hozva közelebb a gyerekekhez ezt a műsort. A beregszászi gimnázium körülbelül a 90. helyszín, ahol ezt az előadást bemutattam; főleg Magyarországon, Kárpátalján és a Vajdaságban jártam a legtöbbször. Ezen a héten 13 helyre jutok el Molnár Lászlónak, a KMKSZ kulturális titkárának szervezésében. Feltett szándékom, hogy a 95 magyar tannyelvű iskolát meglátogassam itt Kárpátalján. Ezzel egészen jól haladok, hisz négy-öt éve rendszeresen jövök Kárpátaljára, és 50 iskolában már jártam.”

Az előadás során a gimnázium hallgatói és tanárai hallhatták nagy költőnk versei közül a Levegőt!, A Dunánál egy részletét, a Tiszta szívvel című verset, a Curriculum vitae-ből idézeteket, olyan verseket, amelyek a diákokhoz, a diákokról szólnak. Az előadó az életrajz ismertetése kapcsán külön kiemelte, hogy bármennyire is nehéz körülmények közé született József Attila, az elejétől kezdve megpróbált kitörni, mindent megtett azért, hogy valahogy jobbá tegye az életét. A visszaemlékezések, rendőrségi jegyzőkönyvek, szakértői vélemények alapján közösen végiggondolta előadó és hallgatósága, hogy mi is történhetett Balatonszárszón. Öngyilkosság volt, vagy baleset?

A rendhagyó irodalomóra végén a gimnázium magyartanára, Riskó Márta mondott köszönetet Tóth Péter Lórántnak azért a feledhetetlen élményért, melyben részesítette a beregszászi gimnázium diákjait és tanárait.

dózsa