Kárpátaljáról – röviden

2016. március 9., 10:41 , 791. szám

Azt hitte, számítógépeket fuvaroz, pedig több­milliónyi borostyán volt a szállítmány

A rendőrök és a határőrök az alsóvereckei (Nizsnyi Vorota) közúti ellenőrzőpontnál tartóztatták fel március 4-én azt a személygépkocsit, amelyből a kincset érő kövek előkerültek – írja a Zakarpattya Online.

A jármű átvizsgálása során 60, egyenként mintegy öt kilogramm súlyú csomagot találtak, valamennyi nyers borostyánnal volt teli. A „szállítmány” összsúlya mintegy 300 kilogramm volt. A kövek értékét előzetesen közel 200 millió hrivnyára becsülik.

A gépkocsi lembergi (lvivi) illetőségű vezetője a kihallgatás során közölte, hogy munkát keresve bukkant a hirdetésre, amelyre jelentkezve 500 hrivnya fejében vállalta, hogy számítógépeket szállít Lembergből Munkácsra. Elmondása szerint átvette a szállítólevelet, s útnak indult, megbízója később, sms-ben közölte volna vele a pontos címet, ahová az árut el kell juttatnia.

A rendőrség egyelőre kételkedik a fuvaros őszinteségében, mindenesetre megindult a nyomozás, amelynek célja kideríteni, honnan származik a borostyán, s ki lehetett a küldemény címzettje.

Ha megnyílik a kamionterminál, útblokád lehet az asztélyi határátkelőnél

Legalábbis a Novini Zakarpattya szerint ezt ígérik a Beregszászi járás lakói, akik már most tartanak attól, hogy az év végétől még több teherautó halad majd át a járás és Beregszász város útjain.

A Novini Zakarpattya emlékeztet, hogy a közeljövőben megindulhat a teherforgalom Magyarország és Ukrajna között a Beregsurány–Asztély határátkelőn át. A portál rámutat, hogy a magyar oldalon az M3-as autópálya már szinte a határig kiépült, amennyiben tehát elkészül Beregsuránynál a kamionterminál, csökkenthető lesz a Csap–Záhony határátkelő terhelése.

A cikk szerzője beregszászi járási lakókat kérdezett arról, mi a véleményük a kamionterminál megnyitásáról. A nevük elhallgatását kérő polgárok jelezték, hogy amennyiben megindul a határ felől a teherforgalom, lezárják a határátkelőhöz vezető utat, mivel a kamionok miatt lehetetlen lesz élni Beregszász városközpontjában.

„Aludjon egy éjszakát a főút mellett, aki a városon akarja átereszteni a forgalmat. A ház úgy remeg az elhaladó kamionoktól, mintha földrengés volna. A gyerekek rémülten riadnak fel, és aztán nem tudnak elaludni” – mondta el egy beregszászi lakos a portál érdeklődésére.

„Százszámra gyűjthetnénk ilyen nyilatkozatokat Beregszász lakóitól, az embereket felháborítja, hogy mostanáig nem épült meg a központi kormányzat által ígért elkerülő út. Mint ismeretes, Magyarország kész segíteni és pénzt is kiutalna erre a beruházásra, de minden elakadt a kijevi hatalmi dolgozószobákban, ahol valakinek erre egyáltalán nincs szüksége, vagy arra várnak, hogy valaki hozzon »valamit«” – írja a portál.

Huszonnégy mini-vízierőmű épülhet Kárpátalján

A Rahói Járási Tanács képviselői 24 kis vízierőmű megépítésére adhatnak engedélyt – jelentette a Holosz Karpat arra a járástervezési vázlatra hivatkozva, amely az önkormányzat következő ülésszakán kerül a képviselők elé.

„A folyóvíz felhasználása villamos energia előállítására lehetővé teszi a nemzetgazdaság számára, hogy jelentős mennyiségű fűtőanyagot takarítson meg. Fontos előnyük a vízierőműveknek, hogy nem történik károsanyag-kibocsátás a környezetbe” – állítják a dokumentum kidolgozói.

A 24 erőmű egyenként 1–5 megawatt teljesítményű lenne, s összességében mintegy 30-40 mW villamos energiát szolgáltatnának.

A tervek szerint négy erőmű épülne meg többek között a Fekete-Tiszán Feketetisza (Csorna Tisza) községnél, illetve Kőrösmezőnél (Jaszinyánál) és három a Fehér-Tiszán Láposmezőnél (Luhinál), illetve Tiszabogdánynál (Bohdannál).

Összeállította: ntk