Részesedik-e a kisebbik fiú a testvére végrendelet szerinti örökségéből?

2016. március 9., 09:35 , 791. szám

„Az apánk rég meghalt, anyánk végrendeletében mindenét rám hagyta. Miután csak én gondoztam őt utolsó éveiben, úgy hiszem, ez így volt méltányos. Tudni szeretném, hogy megilleti-e az öcsémet részesedés az örökségből? Csak mi ketten maradtunk a gyerekek közül, s mindketten nyugdíjasok vagyunk már.”

– A Polgári törvénykönyv 1241. cikkelye értelmében az ön édestestvére úgynevezett kötelező részre tarthat igényt az örökégből. A jog szerint ugyanis az örökséghagyó – tehát az édesanyjuk – munkaképtelen gyermekei a végrendelet tartalmától függetlenül igényt tarthatnak annak az örökségrésznek a felére, amely abban az esetben illette volna meg őket, ha nem készül végrendelet. Amennyiben végrendelet híján törvény szerinti öröklésre került volna sor, önöknek a testvérével egyenlő rész jutott volna elhunyt édesanyjuk hagyatékából, most tehát öccsét az örökség egynegyed része illeti meg.

Ugyancsak az 1241. cikkely szerint a bíróságnak – figyelembe véve az örökösök és az örökséghagyó közötti viszonyt, továbbá az egyéb, az ügy szempontjából jelentőséggel bíró körülményeket – jogában áll csökkenteni a kötelező rész mértékét.

hk