Tömeges dezertálás és komaság a haditengerészetnél?

2016. március 12., 11:57

Az ukrán haditengerészetnél végzett ellenőrzés során megerősítést nyertek a virágzó komaságról és tömeges dezertálásról beszámoló híradások – jelentette az UNIAN hírügynökség.

A Védelmi Minisztérium és a vezérkar által létrehozott közös munkacsoport, mely az önkéntes szervezetek nyílt levelében Szerhij Hajduk altengernaggyal szemben felhozott vádak ellenőrzésére alakult, számos szabálytalanságra derített fényt Ukrajna Haditengerészeténél – írja a munkacsoport jelentését ismertető dumszkaja.net portál nyomán az UNIAN.

Egyebek mellett megerősítést nyert a haditengerészetnél viruló komaságra vonatkozó információ: a flottaparancsnok fia, Jevhen Hajduk főhadnagy egy tiszttársával együtt ez év elején angolnyelvtanfolyamra Kanadába utazott. A flotta több mint kilencezer katonája közül őket találták a legalkalmasabbaknak erre az útra. Ugyanakkor az utazáshoz a nyugati féltekére meglehetősen jól (társalgási szinten) kellett beszélni az angolt, miközben Hajduk főhadnagy csupán „szótárral olvas és ír” – hangsúlyozza az UNIAN.

Emellett a flotta vezérkaránál szolgál a vezérkari főnök első helyettesének, Dmitro Taran ellentengernagynak a mostohalánya, amit tilt Ukrajna törvénye A korrupció elleni küzdelemről.

A munkacsoport javasolta, hogy mindkét gyereket helyezzék át, vagy bocsássák el.

A cikk szerint a munkacsoport megerősítette azt a tényt, miszerint Hajduk ellentengernagy és alárendeltjei 2014 márciusában átengedték az orosz titkosszolgálatoknak az ukrán haditengerészet tisztjeinek személyes aktáit. 

„Igaz, az ellenőrök ezzel kapcsolatban védelmükbe veszik a parancsnokságot, mondván az akkoriban érvényes utasítások nem követelték meg ezeknek a dokumentumoknak a megsemmisítését, elszállításuk pedig lehetetlen volt, miután „zöld emberkék” zárták körül a vezérkart” – jegyzi meg az UNIAN.

A munkacsoport megállapította, hogy a flotta katonái az SZBU figyelmeztetése ellenére már két éve a Krímben töltik a szabadságukat. Tavaly és idén 155 ukrán tiszt fordult meg a megszállt félszigeten, amit „családi körülményekkel” indokoltak.

„Különös figyelmet fordított a bizottság a flotta személyi állományának erkölcsi-pszichikai állapotára. Fontos körülmény a dezertálás: 2015-ben a haditengerészet egységeit 559 katona hagyta el önkényesen, akik közül csupán 122-t találtak meg. Az idei év kezdete óta további 87 tengerész dezertált, s csupán 13-at hoztak vissza” – derül ki a cikkből.

A munkacsoport jelentése rámutat: a tisztek nemcsak, hogy nem keresik a dezertőröket, hanem rejtegetik a szökések tényét. Az egységét elhagyó 286 tengerészről egyáltalán nem található semmiféle információ a flotta dokumentumaiban.

(unian.ua/dumskaya.net/Kárpátalja)