A „Szent Panteleimon Karitász” ösztöndíjpályázata

2016. március 19., 12:57 , 796. szám

A „Szent Panteleimon Karitász” ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet a 2015/2016-os tanév II. félévére.

Az ösztöndíjra minden olyan katolikus/keresztény magyar diák pályázhat, aki:

• magyar középiskolában, illetve líceumban/gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt (illetve az a diák, aki olyan településen lakik, ahol nem oldható meg a magyar középiskolában, magyar tannyelvű osztályban, líceumban vagy gimnáziumban való tanulás, emiatt ukrán középiskolában, líceumban/gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt) és nappali vagy LEVELEZŐ tagozaton tanul ukrajnai főiskolán vagy egyetemen, vagy felvételt nyert ilyen intézménybe;

• első diplomás képzésben vesz részt;

• szociálisan rászorul a támogatásra;

• az aktuális félévet ukrajnai felsőoktatási intézményben végzi (nem tölti a szemesztert külföldi oktatási intézményben megszervezett részképzésen)

Előnyt jelent, ha:

• eddigi tanulmányi eredményei jók;

• aktív tagja a főiskolai/egyetemi közösségnek, egyházközségi csoportnak (Görögkör, Grund, GISZ) stb.;

• a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban tanult és érettségizett;

Pályázni pályázati űrlapon lehet, amelyet a http://gorogkatolikuskaritasz.blogspot.com oldalról lehet letölteni („pályázati űrlapletöltése” fülecske a fejlécen).

A PÁLYÁZATI ŰRLAPHOZ CSATOLNI KELL:

• kézzel írott önéletrajzot;

• a középiskolai érettségi bizonyítvány fénymásolatát (додаток);

• a pályázóval egy háztartásban élők kereseti igazolását (fizetés, nyugdíj, egyéb);

• nyilatkozatot/igazolást arról, hogy kap (vagy nem kap) ösztöndíjat;

• igazolást az esetleges tandíjról és annak összegéről;

• parókusi/plébánosi ajánlást zárt borítékban;

• egyházközségi vagy főiskolai hittancsoport, közösség vezetőjének nyilatkozatát a tagságáról

• 1 db. saját címre ukránul megcímzett válaszborítékot 2,40 hrivnya értékű bélyeggel ellátva;

• iskolalátogatási igazolást vagy egy igazolást arról, hogy felvételt nyert a felsőoktatási intézménybe;

• a leckekönyv fénymásolatát, amelyen a 2015/2016-os tanév I. szemeszterének eredményei láthatóak, ha a pályázó már felsőoktatásban tanul.

• egy begépelt interjút:

– melynek témája a görögkatolikus egyház legalizációjának az eseményeit dolgozza fel (1989–’91 között);

- 3-5 A/4-es oldal terjedelemben 1,5 sorközzel;

- a pályázó által választott egyházközségben, egy görögkatolikus hívő elbeszélése alapján…;

- az adatközlő pontos adatainak feltüntetésével lábjegyzetben (név, születési idő és hely, felekezet, jelenleg hol él életvitelszerűen, a tárgyalt időszakban hol élt, mi volt a foglalkozása a tárgyalt időszakban, mi a végzettsége, érte-e hátrány a hite miatt, továbbá az interjúkészítésének időpontját, az interjúkészítő elérhetőségeit…)

- az interjút elektronikus formában is el kell küldeni a gorogkatolikus.karitasz@gmail.com címre.

- nem feltétel, de előnyt jelent, ha az interjúról hanganyag is készül és azt is csatolja a pályázó mellékletként a gorogkatolikus.karitasz@gmail.com címre;

A pályázatokat a következő címre várják ajánlott küldeményként:

90202 Beregszász, II. Rákóczi Ferenc tér 6., 2016. április 18-ig;

A borítékon a következőt kérik feltüntetni:

Görögkatolikus Ifjúsági Központ

Szent Panteleimon Karitász

Az elkészült pályázatokat személyesen is be lehet nyújtani a Görögkatolikus Ifjúsági Központban minden kedden, szerdán és csütörtökön 10:00-tól 14:00-ig (Beregszász, II. Rákóczi Ferenc tér 6. – a Petőfi szoborral (Aranypáva étterem) szemben piros-fehér-zöld ajtó 2. emelet);

A hiányos pályázatokat érvénytelennek tekintik!

Az ösztöndíj maximális összege egy főre 2000 hrivnya.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. április 18.

A pályázókat 2016. április 27-ig értesítik a pályázati eredményükről.

A nyertes pályázók nevét a KárpátIkon c. újságban és a Szent Panteleimon Karitász blogoldalán (gorogkatolikuskaritasz.blogspot.com) teszik közzé.

(gorogkatolikuskaritasz.blogspot.com)