Börtönnel büntetné egy törvénykezdeményezés a román nemzet vagy állam gyalázását

2016. március 30., 09:59 , 794. szám

Ismét börtönbüntetéssel sújtanák a román nemzet vagy állam nyilvános gyalázását Romániában annak a törvénytervezetnek az elfogadása esetén, amelyet több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya terjesztett a szenátus elé – közölte múlt csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

A kezdeményezők szerint hiba volt törölni a büntetőtörvénykönyvből (Btk.) azokat a cikkelyeket, amelyek a nemzet- vagy országgyalázást, illetve a nemzeti jelképek megsértését inkriminálták. A törvényhozás „csődjének” igazolásaképpen említik, hogy egyes „más etnikumú” állampolgárok gyásznapnak tekintik Románia nemzeti ünnepét, szakadárokat dicsőítenek, az ország „szívéből” pedig elüldözik a még ott élő románokat.

A törvénytervezet hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná az ország vagy a román nemzet gyalázását.

(MTI/Kárpátalja)