Meszezéssel a gyökérgolyva ellen
Az 1990-es években egyfajta földreform indult be Ukrajnában, amelynek az volt a lényege, hogy a gazdálkodáshoz kedvet érzők földhöz juthattak. Ez az időszak egybeesett a kolhozok szétzilálásával, amelyek nagy tömegben állítottak elő egykor zöldségeket, többek között káposztaféléket. A frissen földhöz jutott farmerek nagy kedvvel vágtak bele a káposztafélék termesztésébe, gyakran az egész földterületükön. A monokultúraként termesztett káposzta évről évre kisebb termést adott, mígnem a termesztése veszteségessé vált. Ennek oka egyrészt az egyoldalú termesztésből adódó talajuntság volt, másrészt a káposztafélék plazmodiofórás gyökérgolyvája, amely e növényfélék vitathatatlanul legsúlyosabb betegsége.
A fertőzött növény kezdetben csak a déli órákban hervad, kókadozik, később az esti órákban is a vízhiány tüneteit mutatja. A talajból kihúzva azt látjuk, hogy a gyökéren a gyökérnyak közelében jól látható sárgás színű daganat képződött. A daganat belseje tömör, egynemű, húsos állományú, nem tévesztendő össze a gubacsormányos kártételével, amelynek a belseje üreges. Az ilyen növény már kezelés után sem képes tovább növekedni, fejlődni, gyorsan elhervad és elpusztul.
A daganat a gyökéren a tenyészidő második felében alakul ki. A káposzta talajigénye és a betegség előfordulásának gyakorisága között összefüggés mutatkozik. A káposztafélék a semleges, enyhén savanyú talajokat kedvelik, hasonlóan a gyökérgolyvás betegséghez. Ezért azon a talajon, ahol a káposzta jól érzi magát, nagyobb a valószínűsége a betegség megjelenésének.
A káposztafélék közül a betegség gyakran jelentkezik a karalábén, a karfiolon és a fejes káposztán, az egyes fajták közötti érzékenységről kevés a tapasztalat.
A védekezésre kétféle módszert javasolhatunk. Az egyik módszer lényege, hogy ott, ahol erre mód van, váltsunk termőterületet minél gyakrabban. Egy olyan vetésforgó kialakítása az ideális, amelyben a káposztafélék legkorábban 3-4 évenként térnek vissza ugyanarra a területre.
A másik módszer lényege, hogy a kórokozónak olyan kedvezőtlen életfeltételeket teremtsünk, amelyek között nem képes elszaporodni. Tekintettel arra, hogy a kórokozó csak savanyú talajban érzi jól magát, termesszünk lúgosabb kémhatású talajon, vagy – ha erre nincs lehetőség – meszezzük a talajt.
Erre a legalkalmasabb időpont az őszi talajművelés, amikor a szerves és a műtrágyákkal együtt nagyobb mennyiségű meszet is a talajba dolgozhatunk. Az így kijuttatott mész mennyisége a talaj kötöttségétől és a kémhatástól függően 1-2 t/ha.
A fertőzött parcellákon csak előnevelt, földlabdás palántákat ültessünk ki, és ne közvetlenül magról termesszünk.
Érdekes, hogy megyénkben az Ilosvai és a Nagyszőlősi járás egyes körzeteiben monokultúrában termesztenek korai káposztát, méghozzá sikerrel! A jelenség magyarázata, hogy a gyökérgolyva kórokozója magas hőmérséklet-igényű (=25°C), így a fentebb elmondottak figyelembevételével a korán tavasszal kiültetett káposzta úgymond „kinő a betegség foga” alól és így sikerrel termeszthető.
Őrhidi László, nagydobronyi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója
