A legelőjüket védik Fancsika lakói

2016. április 12., 19:09 , 796. szám

Feljelentést tett a rendőrségen az a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletet (ATO) megjárt, Nagyszőlősön szolgálatot teljesítő alezredes, akinek Fancsika melletti földrészlegén minap megjelentek a felháborodott helyi lakosok és kitépték a földből az általa frissen kiültetett 40 gyümölcsfacsemetét. Az esetről múlt héten beszámoló Holosz Karpat szerint a falubelieket az háborította fel, hogy a gyümölcsöst a település legelőjén alakították ki.

Olekszandr Boriszov alezredes hangsúlyozta, hogy részt vett a terrorellenes műveletben, s élve törvény adta jogával tett szert 12 ár földre Fancsika határában, amiről a földtulajdont igazoló állami dokumentumot is megkapta. Mint mondta, ő törvényesen járt el, ezért nem érti a fancsikaiak magatartását.

Jurij Marjan, Fancsika elöljárója közölte, hogy a községi tanács már többször tárgyalta az ATO résztvevői számára kiutalandó földrészlegek kérdését, ám a képviselők mindannyiszor tartózkodtak a döntéshozataltól, hiszen olyan földekről van szó, amelyeket a Szovjetunió széthullása óta használ a település. Hozzátette: Fancsikán 53 katonát és mozgósítottat tartanak nyilván, akik szintén megjárták az ATO-t – hárman közülük elestek –, ám egyikük sem kapott még földet. Ha a falu úgy is határoz, hogy területet utal ki a jogosultaknak, elsősorban a saját lakosaiknak juttatnak majd, s nem a legelőből, amely igen fontos a közösségnek, hanem a településhatáron belüli tartalék földekből, mindenkinek egyenlő mértékben.

Mihajlo Ruszanyuk, a Nagyszőlősi Járási Állami Adminisztráció elnöke elítélte a falusiak eljárását, illetve bírálta a falu vezetőit, amiért nem léptek közbe. Rámutatott, hogy a település által legelőként használt föld nem önkormányzati, hanem állami tulajdonban van, s a falu követett el mulasztást, ha nem kezdeményezte még évekkel ezelőtt a terület átadását.

A Holosz Karpat emlékeztet, hogy a Nagyszőlősi járás falvainak 90 százalékában hasonlóan rendezetlen a faluhatáron kívüli legelők helyzete. A járás területén jelenleg 387 olyan személy él, aki részt vett az ATO-ban, s valamennyien igényt tarthatnak földterületre, vagyis nincs garancia arra, hogy más településeken nem történik a fancsikaihoz hasonló incidens – mutat rá a portál.

(goloskarpat.info/Kárpátalja)