Markó Béla: Ilyen lesz

Ahogy széthúzzuk hátul a függönyt,

és megpillantjuk a kertet,

szóval pontosan ilyen lesz,

tudod, amikor majd tényleg,

hiszen ez most csak valamiféle próba,

majdnem azt mondtam, közvélemény-kutatás,

néhány hete már máshol lakunk,

de nem adtuk fel még teljesen a házat,

azt tervezzük, hogy néha hétvégeken,

esetleg nyáron hosszabb időre is,

ezúttal viszont kutyafuttában,

mert össze kellett szedni egy-két itt maradt

kéziratot, könyvet, ruhát, cipőt,

tehát csupáncsak ennyi,

legfeljebb több pók a gerendákon,

több veréb a háztetőn,

több fűcsomó a kövek között,

és zeng, zúg az aranyeső

ugyanúgy, ugyanakkor, ugyanannyira,

összerezzen, ha ránézünk,

mint akit rajtakaptak,

vagy csak megborzong a szélben,

nedves gyökerei nélkülünk is nyújtózkodnak,

hűvös ágai nélkülünk is hajladoznak

csillogó sárga morzsával teleszórva,

nélkülünk is lángol minden

az áprilisi napsütésben,

semmi fájdalom, semmi szenvedés,

s ha lenne mégis, úgysem tud róla,

mert tele van a világ mindenképpen,

tele lesz ezután is mindig,

élni akaró aranyesőm,

felejtesz minket,

tovább virágzol.

Az erdélyi költőként, íróként megismert Markó Béla a kétezres években politikusként ugyancsak jelentős ismertségre és népszerűségre tett szert, hiszen 2004 és 2007 között Románia művelődési, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettese, 2009 és 2012 között pedig Románia miniszterelnök-helyettese volt, miközben a tucatnyi rangos díjjal kitűntetett szerzőnek folyamatosan jelentek meg könyvei.

Az itt olvasható Ilyen lesz című költeménye már a legújabb termés egyik darabja. Egy olyan ciklus részeként tűnik fel, melyben egy emberpárnak az öregedéssel is összefüggő reflexiói szólalnak meg, de az Ilyen lesz konkrétan az elköltözéshez, a lakhelyváltoztatáshoz kapcsolódik.

Az első sorok után hamarosan világossá válik, hogy a megváltozott élethelyzetben miféle gondolatok, érzelmek tűnnek elő. A régi portára visszatérők még természetesen a sajátjuknak érzik annak minden szegletét, de lélekben már elkezdtek távolodni tőle. Mint kiderül, két hete költöztek el, de szeretnék megtartani ezt a régi lakhelyet. Így gondolják el, milyen lesz e lakás és környezet később. Hogy bizonyára „több pók” lesz „a gerendákon, több veréb a háztetőn, több fűcsomó a kövek között”, s aztán az áprilisi napsütésben „zengő, zúgó” aranyeső kerül a figyelem középpontjába.

A versbeni személy felváltva beszél egyes szám első, és többes szám első személyben, ám ez nem befolyásolja a lírai megszólalást, például az aranyeső kiváltotta hűség és hűtlenség gondolatát sem. Feltűnik ugyanis, hogy a „csillogó sárga morzsákkal” teleszórt bokor épp olyan életszeretettel virágzik, sőt mondhatni pompázik, mint a gazdák elkötözése előtt. „Semmi fájdalom, semmi szenvedés” nem látszik rajta – állapítja meg a szemlélő –, úgy tűnik, továbbra sem szenved semmiben hiányt. A tavaszi „lángolás”, az újjáéledés – ezek szerint – nem hűségfüggő csoda és varázs…

Penckófer János