Megtartotta az év első képviselői ülését a Viski Kistérségi Tanács

2025. január 26., 18:46

Január 24-én tartották az év első tanácsülését a Viski kistérségben. Az esemény során a képviselők számos költségvetési kérdést fogadtak el. Többek között megszavazták az önkormányzat munkatársai számára a féléves fizetéskiegészítéseket, valamint új jegyzőt választottak.

Ahogyan az már korábban is megszokott volt, az idei első tanácsülés sem zajlott teljesen zökkenőmentesen a Viski kistérségben, a testület most is közel 5 órán keresztül ülésezett, hiszen számos költségvetési kérdésben nem volt teljes az összhang.

Az év első ülése titkos szavazással kezdődött, mivel a korábbi jegyzői tisztséget betöltő Nyahovszkij Ruszlán, a Batykivscsina párt színeiből leadta képviselői mandátumát és beadta felmondását, amelyet a testület egyhangúan elfogadott. A tanács több tagja is köszönetét fejezte ki Nyahovszkij Ruszlánnak, aki 4 éven keresztül konstruktívan látta el a jegyzői feladatokat. A napirendi pontok elfogadását követően, illetve a beadott felmondás és mandátumi kérelem leadásának elfogadását követően a képviselők megszavazták a jegyzői tisztséget betöltő új képviselőt, aki Zékán Hanna lett, a Ridne Zakarpatya párt színeiből. A választást követően a képviselők neki láttak a napirendi pontok megvitatásának, melyek főként a költségvetésről és annak módosításairól szóltak az oktatási, kulturális és egészségügyet érintő kérdésekben. A legvitatottabb téma az önkormányzati dolgozók félévre megszavazott fizetéskiegészítései kapcsán zajlottak. Bár Hajovics Jaroszlav, a Viski kistérség polgármestere kérvényezte, hogy számára a képviselői testület a hivatalosan járó fizetés mellé ne szavazzon prémiumot, a képviselők többsége végül nem fogadta el a benyújtott kérvényt. Mindezt azzal indokolva, hogy a háborús helyzetben, olyan extra kiadások érik a kistérségi vezetőket, melyekre egyelőre nincsenek finanszírozási lehetőségek, így az extra kiadások sok esetben egyénileg a polgármestereket terhelik. Végül hosszas tárgyalást követően a képviselői testület jelentős része megszavazta a polgármester és az önkormányzat dolgozói számára a fizetéskiegészítéseket 6 hónapra.

Vitás kérdés volt továbbá több kistérségi lakos földügye is, akiket Pál Olena ügyvéd képviselt. Az ügyvédnő jelezte a testület felé, hogy a városháza különböző mondva csinált indokokra hivatkozva már évek óta megtagadja a lakosoktól a postai címek megadását, melyekre a földingatlanok átírásánál, illetve személyes okmányok készítésénél volna szükség. Ügyfeleitől a viski önkormányzat végrehajtó bizottsága rendre megtagadja ezt, mondván, hogy hiányosak a beadott dokumentumok. Ennek következtében sok esetben már csak bírósági úton van lehetősége az érintetteknek fellebbezni a kérdésben. A felvetett kérdést a képviselői testület meghallgatta, az ügyet tüzetesen megvizsgálják majd, emellett több viski képviselő is amellett érvelt, hogy minden kistérségi lakos számára meg kell könnyíteni és segíteni kell az ügyintézések folyamatát, nem pedig ellehetetleníteni azt.

Ezeken felül számtalan módosítási kiegészítést is elfogadtak a tavaly decemberben jóváhagyott 2025-ös költségvetés kapcsán, többek között a viski óvodai intézmények étkeztetési költségeivel kapcsolatban. Jóváhagyták a kulturális, ifjúsági, sport és turisztikai osztály struktúrájának és személyi állományának, a gyermekvédelmi osztály személyi állományának és struktúrájának módosításait.

/Kőváry/