Ha a boltban nem akarják visszafizetni a gyártáshibás cipő árát

2016. április 27., 08:20 , 798. szám

„Nem a piacon, hanem előkelő városközponti üzletben vásároltam azt a pár cipőt, amelynek a varrása a talp és a felsőrész találkozásánál már akkor foszladozni kezdett, amikor másodszor viseltem. Szerencsére még nem dobtam ki a vásárláskor kapott csekket, így amikor reklamáltam az üzletben, nem tudtak egykönnyen megszabadulni tőlem. Rengeteg érvük volt viszont arra vonatkozóan, hogy miért nem kötelesek hibátlanra cserélni a selejtes lábbelit, s a termék árát sem akarták visszafizetni. Többek között azzal ijesztgettek, hogy szakértői vizsgálatot kérnek a termékre, s nekem kell majd megfizetnem a vizsgálat árát. Kérem, írja meg, mit tehetek. Eszem ágában sincs kétezer hrivnyát kidobni az ablakon.”

– Ukrajna törvénye A fogyasztók jogainak védelméről 8. cikkelyének 1. pontja értelmében a megállapított garanciális idő alatt felfedett hiányosságok esetén a fogyasztónak jogában áll követelni: 1) a vételár arányos csökkentését; 2) a termék hiányosságának ingyenes kiküszöbölését ésszerű határidőn belül; 3) a hiányosságok kiküszöböléséből adódó költségek megtérítését.

A vételár visszatérítését, esetleg a termék cseréjét a vásárló abban az esetben követelheti, ha lényeges hiányosság(ok)ra derül fény – amit szükség esetén szakértői vizsgálat is alátámaszt. Ha termékcserére kerül sor, azaz a hibás darabot egy azonos márkájú hibátlan példányra cserélik, s időközben a termék ára megváltozik, a kereskedőnek nem áll jogában követelni a reklamáló vásárlótól az árkülönbözet megfizetését.

Ne riassza el, ha a cipő kísérődokumentumaiban vagy csomagolásán nem talál utalást a garanciára vagy jótállási időre, szavatosságra. Ennek feltüntetése a gyártó, illetve a kereskedő kötelessége, s a hiánya nem szünteti meg a termék minőségéért viselt felelősségüket. Előfordul, hogy az üzlethelyiségben található tájékoztató az ott forgalmazott lábbelikre vonatkozó garanciáról. Az olyan termékek esetében, amelyekre nem vonatkozik garancia, a fogyasztó a két éven belül felmerült hiányosságok miatt jogosult reklamálni.

Megjegyzendő egyébként, hogy a lábbelik szezonális terméknek minősülnek, ezért a garancia számításának kezdete esetükben az adott téli (november 15–március 15.), tavaszi-őszi (március 15–május 15. és szeptember 15–november 15.) vagy nyári (május 15–szeptember 15.) szezon kezdetével esik egybe. A garancia lábbeli esetében ritkán haladja meg a 90 napot – rendszerint ennél rövidebb –, amibe azonban csak az adott szezon napjai számítanak bele, tehát például egy nyári cipő esetében az őszi szezon napjai nem veendők figyelembe a garancia szempontjából.

A vásárlói követelések teljesítésének határideje az esetleges szakértői vizsgálat időtartamának figyelembevételével 14 nap. A szóban forgó törvény 17. cikkelyének 4. pontja értelmében a szakértői vizsgálatra a fogyasztó írásos hozzájárulásának megadásától számított három napon belül sort kell keríteni. A vizsgálat költségeit a kereskedő vagy a gyártó állja, amit a fogyasztónak csak abban az esetben kell megtérítenie, ha a vizsgálat megállapítja, hogy a termék hiányossága az eladást követően, a fogyasztó hibájából keletkezett. A fogyasztónak jogában áll jelen lenni a vizsgálaton.

Amennyiben a kereskedő megtagadja a reklamáció tárgyát képező hiányosság kiküszöbölését, a termék cseréjét vagy a vételár visszaszolgáltatását, a fogyasztónak jogában áll írásos panasszal fordulni a helyileg illetékes fogyasztóvédelmi hivatalhoz, mellékelve a termék megvásárlásának tényét igazoló dokumentumok (például a bolti számla) másolatát.

A törvény biztosította jogainak megsértése esetén a fogyasztó a bírósághoz is fordulhat. Ha a bíróság helyt ad a fogyasztó keresetének, egyben az erkölcsi kártérítés kérdéséről is határoz. A jogai megsértésével kapcsolatos kereset benyújtása esetén a fogyasztó mentesül a bírósági illeték megfizetése alól.

A reklamáció eredménye szempontjából fontos, hogy lehetőség szerint az egész folyamat dokumentálva legyen. Amennyiben például azt tapasztalja, hogy szóbeli megkeresésére negatívan reagál a kereskedő, haladéktalanul foglalja írásba a panaszát és a követelését, s azt nyújtsa be az üzlet vezetőjének – ügyelve arra, hogy a kérvényt megfelelően iktassák –,

vagy adja fel az üzlet címére tér­ti­ve­vényes levélként.

hk