A költészet a hétköznapok fölé emel

Április 20–21-én a Pro Cultura Subcarpathica civilszervezet meghívására Beregszászban járt Torma Mária Budapesten élő Radnóti- és Latinovits-díjas vers­mondó, aki Életet és hitet üzen egy halott című Ady-pódium­műsorával lépett fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, másnap pedig a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban Nagy László verseiből összeállított, Himnusz minden időben című műsorát adta elő.

Torma Mária életében a vers­mondás szeretete még gyerek­korban kezdődött. Mint mondta, szerencsésebb esetben a szülő vagy a pedagógus felfigyel a gyermek ezen irányultságára, ám e tekintetben ő nem tartozik a szerencsések közé. Műszaki egyetemi tanulmányai során, a Debreczeni Tibor vezette Vári Irodalmi Színpad tagjaként került újra közelebb a versekhez. Az irodalmi színpadokon való bemutatkozásból lassacskán önálló estek is születtek, melyek egyik célja a középiskolásoknak a versekhez való vonzása. Ahogy ő fogalmazott: megfelelő bátorság kell ahhoz, hogy az ember versmondással foglalkozzon közönség előtt. A versmondó ugyanis üzenetet közvetít a hallgatóság felé. Olyan üzenetet, mely a műnek a versmondó saját egyéniségén átszűrt lecsapódása.

Ady Endre sokakban talán csak a mindennel dacoló, a szeretni és szeretetre vágyó poéta képében él. Költészete azonban sokkal szerteágazóbb, mélyrehatóbb, nagyobb igazságokat megragadó, mint sokan tudják.

„Sors, furcsa és nem is kellemetlen véletlenek 1904-ben Párizshoz és Párizsba segítettek. (…) Írásaim, különösen a versek, egyszerűen felháborodást keltettek: voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval elértem mindent, amit Magyarországon új poétának el lehetett érni, de nem haltam meg. (…) Holott talán illendőbb lett volna félreértett lírikusként s jó korán megboldogulnom, de belém ütött az elhívatás mániája s az a babona, hogy egyelőre még írnom kell.” Ady Endre 1913-ban megjelent önéletrajzában mondja ezt magáról. Olyan bélyegekről, keresztekről szól, melyeket sok költőnk hordott a vállán. Olyan keresztekről, melyeket akkor ha nem vittek volna tovább, silányabb, szegényebb lenne a magyar költészet. „Csokonai Vitéz Mihály unokájának érzem és tudom magam: veszettül európaiatlan magyarnak, aki kacagtató fanatizmussal és komolysággal él-hal Európáért. Csokonaiban, Csokonai egy-egy versében babonásan megérzem azokat a szavakat, amelyek csak dőzsölés után pattanhattak ki egy lázas és meggyötört idegrendszer pörölymunkájából” – írja A magyar pimodanban a költő.

Torma Mária előadásában a Sem utódja, sem boldog őse..., a Kocsi-út az éjszakában, az Istenhez hanyatló árnyék, a Góg és Magóg fia vagyok én, Az Értől az Oceánig című versek oly módon hangzottak el, mely által a hallgató, lehetett bár diák vagy oktató, költészetkedvelő vagy a költészet iránt különösebben nem érdeklődő személy, azokba a dolgokba tekinthetett bele, amelyek Ady körül és benne zajlottak.

A Nagy László verseiből felépülő előadásra a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban került sor, ahol Torma Mária már visszatérő vendég: a gimnazisták a magyar kultúra napján találkozhattak vele először. A pódiumelőadás után az érdeklődők kötetlen beszélgetés keretében faggatták az előadót életéről, a költészethez való kötődéséről.

E.R.