Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték

2016. június 22., 09:06 , 806. szám

Ukrajnában minden évben június harmadik vasárnapján méltatják az egészségügyi dolgozók napját. A dátumot megelőzően a Beregszászi Járási Kórház poliklinikáján került sor arra az ünnepi közgyűlésre, amelynek keretében a járás és a város vezetői, valamint Ivan Males, a Beregszászi Járási Kórház főorvosa és Ruszlana Hegyes, a Beregszászi Járási Elsődleges Egészségügyi Ellátásért Felelős Központ főorvosa köszöntötte az egészségügyi dolgozókat.

Rövid köszöntőjében Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy mint minden szférában, úgy az egészségügyben is nehéz idők járnak, hiszen az alacsony fizetések mellett/miatt az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt azoknak az orvosoknak, nővéreknek a száma, akik a környező országokban próbálnak érvényesülni, éppen ezért kell még jobban megbecsülni az itthon maradókat.

Köszöntötte még a jelenlévőket Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, Bimba Ferenc, a járási közigazgatási hivatal egészségügyért felelős helyettes vezetője, Okszana Margitics, a Beregszászi Járási Vöröskereszt vezetője. Ezt követően a járási kórházban, poliklinikán, és a falvak egészségügyi intézményeiben ténykedő legrátermettebb orvosok, nővérek, felcserek és technikai munkatársak okleveleket vehettek át szakmai ünnepük alkalmából.

(jakab)