Egy lehetséges megfejtési kísérlet

Keresztény rovásírásos szövegek egy népvándorlás kori kincsen?

2016. június 29., 11:38 , 807. szám

A nagy népvándorlás a történelem egyik olyan korszaka, melynek kapcsán megannyi fehér folt tartja izgalomban mind a történészeket, mind a téma iránt érdeklődő közvéleményt. Így a Kárpát-medence népvándorlás kori történetének egyik legizgalmasabb régészeti leletét, a páratlan szépségű nagyszentmiklósi kincset is kérdések sora övezi. A közelmúltban rovásírásos szövegeinek egyik lehetséges megfejtési kísérletéről Braun László, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történésze újszerű elméletet dolgozott ki, melyről – Örökségünk – a nagyszentmiklósi kincs címmel – elgondolkodtató előadást tartott a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete és Városi Alapszervezete székházában 2016. június 26-án. Hallgatóságát arra kérte, hogy egészséges kritikai hozzáállással fogadják okfejtését.

1799-ben Szegedtől délre, Nagyszentmiklós város közelében 23 gazdagon díszített, mívesen megmunkált, színarany edény került elő a föld mélyéből. S a napvilágra került korsók, ivókürt, tálak és ivóedények némaságukban is beszédesen vallanak a népvándorlás idején élt ismeretlen ötvösök szépérzékéről, magas fokú művészi ismereteiről. A pompás aranyleletet azonnal Bécsbe szállították a császári gyűjteménybe, s ma a Kunsthistorisches Museum (Művészettörténeti Múzeum) egyik fő ékessége.

Braun László kifejtette, máig sincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy mikor készültek a tárgyak. Jellemző motívumaik közé tartoznak a griffek által megtámadott szarvasok és az e jeleneteket körülfogó indák, vagyis a griffes-indás stílus jegyei, illetve az ún. égberagadási jelenetek. László Gyula régészprofesszor, a kettős honfoglalás elméletének kidolgozója a X–XI. századra tette elkészítésük időpontját. Mások szerint a leletegyüttes legkorábbi darabjait a 600-as évek előtt hozták létre. Az általános felfogás szerint pedig a tárgyak a VII–IX. században kerültek ki az ötvösművészek keze alól. Bálint Csanád történész a középső és a későavar korra helyezte a leletek megszületését. S az általános vélemény szerint különböző műhelyekből származnak a leletegyüttes darabjai.

A tárgyak közül tizenhármon írásos szövegek is találhatók, melyek közül a 8-as sz. csészére utólag vésték fel a feliratot, a többire viszont vagy a készítésük során, vagy röviddel utána. Vannak görög nyelvű, illetve görög betűs, de török nyelvű, valamint rovásírásos feliratok. Az elsőként említett szövegek valószínűleg bibliai tartalmúak, de nincs egyértelmű megfejtésük. Ahogy a görög betűs, de török nyelvű feliratok is megfejtésre várnak, mivel máig nem tisztázódott, milyen, népvándorlás kori török nyelven készültek. A rovásírásos szövegeket is gondolták már türknek, székelynek, bolgárnak (a bolgár is török nép volt, mielőtt az Al-Duna vidékére költözött bolgárok elszlávosodtak volna – L. M.), ám a nagyszentmiklósi leletnek nincsenek bolgár párhuzamai.

Braun László viszont a kö­zel­múltban elméletet dolgozott ki arról, hogy a rovásírásos szövegek magyarul íródtak. Megfejtési kísérlete szerint a feliratok keresztény szövegek, amire a szavakat elválasztó keresztek is utalhatnak, a feliratoknak zsoltárokkal való párhuzamai vannak, és kapcsolatban vannak az úrvacsoravétellel. Az egyik szöveg például – olvasata szerint – így hangzik (a szavakat elválasztó keresztekkel együtt): +ÉN+ISTENEM–+VeLEM+EDYeL+. (Megjegyzendő: a rovásírásban időnként kihagytak magánhangzókat, a kisbetűs magánhangzók a kihagyott betűk rekonstrukciói.) A lelet így – véleménye szerint – úrvacsorai készlet.

Braun László szerint a 2. és a 7. sz. korsón látható égberagadási jelenetnek is lehet keresztény mondanivalója annak ellenére, hogy eredetileg pogány mitológiai jelenetekről van szó: a 2. sz. korsón nőt, a 7. sz.-n férfit emel a magasba egy hatalmas sas. A keresztény térítés során ugyanis – mint kifejtette – a térítő papok a megkeresztelendő népek hagyományvilágának elemeit is felhasználták, hogy közelebb hozzák hozzájuk a kereszténységet. És ahogy a sas égbe ragadja az embert, úgy az úrvacsora eredményeként is az égbe, Jézus világába emelkedik az ember.

A 7. sz. korsón égberagadott férfiról amúgy többen úgy vélik, görög mitológiai elem: a sas formáját felvett pogány görög főisten, Zeusz ragadott így fel egy pásztorfiút, Ganümédészt. Ám mint az előadó rámutatott: magyar vonatkozása van a jelenetnek, méghozzá a mesévé vált egykori mítoszból, a Fehér ló fiából. A fehér ló fia ugyanis egy sárkány által rabságban tartott lányt emel ki – egy sas segítségével – az alvilágból, és ő lesz a fehér ló nemzetség megalapítója…

Hallgatói azon észrevételére reagálva, miként egyeztethető össze a megfejtési kísérlet az általánosan elfogadott véleménnyel, mely szerint a lelet a magyar államalapítás előtti időből származik, Braun László felemlítette magának a szövegértelmezésnek az eredményességét, illetve a kettős honfoglalás elméletének olyan bizonyítékát, mint azt a középkori itáliai krónikát, mely a 760-as évből via ungarorumnak, vagyis a magyarok útjának nevez egy észak-itáliai útvonalat.

És hogy az elgondolkodtató megfejtési kísérlet igaznak bizonyul-e? A kérdésre az idő adja meg a választ – fűzhetjük hozzá mindehhez.

Lajos Mihály