Ajándékcsomagok a kígyósi gyerekeknek

2016. július 6., 09:36 , 808. szám

Július 4-én került átadásra a Kígyósi Oktatási-Nevelési Komplexum számára a Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet segélycsomagja.

A Budapesti XI. kerületi székhelyű alapítvány lehetőségeihez mérten igyekszik hozzájárulni a csángóföldi, a kárpátaljai, továbbá minden hátrányos helyzetű magyar gyermek esélyegyenlőségének javításához, étkezéséhez, gyógykezelések költségeihez, eszközbeszerzéshez.

Az alapítvány a fenti nemes célok megvalósításának érdekében igyekszik mozgósítani a legsikeresebb embereket és vállalkozásokat. A kárpátaljai Kígyós településre immáron ötödik alkalommal sikerült nagyobb értékű segélycsomagot hozniuk, idén a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel összefogva.

Surányi Ilona, a Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke egy személyes élménnyel kezdte köszöntőjét, melyben elmondta, hogyan sikerült kapcsolatba kerülnie a kígyósiakkal. „Egy alkalommal, mikor kárpátaljai gyerekeket lehetett befogadni karácsonyra, hozzám egy csillogó szemű kisfiú került, akit Tacsin Viktornak hívtak, mint kiderült, kígyósi származású volt. Így kerültem kapcsolatba az akkor még számomra ismeretlen településsel. 2008-ban az alapítvány létrejöttét követően felkerestem az egykori kisfiú családját, és így jutottunk el a helyi oktatási-nevelési intézményhez. Azóta él a kapcsolat.”  Amint fogalmazott, a dobozokba nemcsak ruhákat és játékokat gyűjtöttek, hanem szeretetüket is becsomagolták.

Fejes Norbert, az NSKI mun­ka­tár­sa elmondta, hogy a kutatóintézet a miniszterelnökség háttérintézeteként bátran áll minden olyan határontúli vagy anyaországi kezdeményezés mellé, amely a külhonban élő nemzettársaink szülőföldön való megmaradását és a magyar–humán vagyon megőrzését és gyarapodását szolgálja. „Meggyőződésünk, hogy ha a fiatalokra építünk, akkor a jövőt építjük, s ha a magyar fiatalokra építünk, akkor a magyar jövőt építjük. Így örömmel támogattuk ennek a mai jótékonysági délutánnak a megszervezését.”

A nemes esemény kapcsán a helyiek kisebb kulturális műsor­ral készültek a vendégek fogadására. Tóth Ágnes zenei nevelő vezénylésével az óvodások kalapos fiútáncot, a lánykák pedig a virágok táncát mutatták be, a végzősök keringővel örvendeztették meg a közönséget. Az elemi iskolások néptánccal és moderntánc-lépésekkel varázsoltak mosolyt a nézők arcára. A programot követően átadásra kerültek a várva várt játékok, melyeket a lurkók nagy lelkesedéssel és örömmel fogadtak. Az ajándékdobozokban értékes ruhaneműk voltak gyermekek és felnőttek számára, valamint játékok. Az NSKI jóvoltából az intézmény egy vadonatúj nyomtatógéppel és a hozzá szükséges kiegészítőkkel gazdagodott, valamint egy kávéfőzővel is meglepték az intézmény kollektíváját.

Debreceniné Ács Katalin, az intézmény igazgatója háláját fejezte ki az adományok kapcsán, elmondása alapján nagy szükségük volt az eszközökre, melyek ezentúl megkönnyítik majd munkájukat.

A kárpátaljai iskolák, óvodák nagy részében még mindig nagy hiánypótlásokra van szükség. A magyar kormány és az anyaországi civilszervezetek példás segítségnyújtása jelentősen megkönnyítik a helyi pedagógusok munkáját. Mindezek nemcsak a tudás könnyebb elérésében segítenek, de lelki töltetet is adnak az itt élők számára: bár nehéz időket kell megélniük, van, aki segítő kezet nyújt.

Váradi Enikő