Munkáccsal és a Nagybereznai járással pereskedik a megyei adminisztráció

2016. augusztus 2., 13:44 , 812. szám

A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció beperelte a munkácsi városi és a nagybereznai járási önkormányzatokat, miután a hivatal szerint azok a jogszabályok durva megsértésével hoztak határozatokat – jelentette a Novini Zakarpattya.

A megyei adminisztráció a Munkácsi Járási Bírósághoz benyújtott közigazgatási keresetében kérte, hogy a taláros testület ismerje el jogtalannak és semmisítse meg a városi önkormányzat határozatát, amellyel az értékesítette a buszállomás területének egy részét.

A Laporca-parti város még június 23-án engedélyezte az összesen 1,6984 hektár alapterületű parcellák értékesítését négyzetméterenként 582 hrivnyáért.

A kereset szerint a föld a jogszabályok durva megsértésével került kommunális tulajdonból magánkézbe, miután az állami vagy önkormányzati tulajdonú területeket külön tételekként kell értékesíteni, földárverés keretében. Az indoklás kitér arra is, hogy az értékesítést nem hagyta jóvá a városi tanács földbizottsága – derül ki egyebek mellett a megyei adminisztráció érveléséből.

A hivatal ugyanakkor a Nagybereznai Járási Tanácsot is beperelte, amely június 22-i határozatával elégtelennek minősítette az Ungi Nemzeti Természeti Park tevékenységét.

A megyei hatóság szerint a jogszabályok nem hatalmazzák fel a járási önkormányzatot az Ökológiai és Természeti Erőforrások Minisztériumának hatáskörébe tartozó nemzeti parkok tevékenységének minősítésére. Az adminisztráció ezért ara kérte a Nagybereznai járási Bíróságot, hogy ismerje el jogszerűtlennek és semmisítse meg a határozatot.

(transkarpatia.net/Kárpátalja)