Kiss Jenő: Vers a bibliafordítókról

Magyarul szólalt meg a Biblia

s a zsoltár. Zord, nehéz időkben.

A lélek beledöbben.

Nehéz idő, aj, vassal szigorú kor,

mely mégis, mégis szent volt és dicső:

biblia- s zsoltárfordító idő.

A magyart megtanították Istenre,

s Őt magyarra –

szent és dicső idők kellettek arra.

Magasztos évek és évtizedek –

s Károlik, Szenci Molnárok – nos, ilyenek.

A fordítók.

Kik által a titok

nemzeti közkinccsé lesz,

s a Való Létre mindenki fölérez.

A szóhoz ének, Bibliához zsoltár.

Károli mellé társként Szenci Molnár.

A fordítók. Kik roppant lelkeket

álmodtak új nyelvre, és roppant verseket.

Kik, bármily idegen volt is e nyelv,

rá megtanították a jövevényt:

a messzi Írást és a Költeményt.

S egybeforrtak velünk e jövevények:

e fájó földé lettek, a miénkek.

Segítő bátyánk lett a Biblia,

és minden zsoltár jó atyánkfia.

Minthogyha nem is éltek volna máshol,

minthogyha itt, miköztünk, mivelünk

születtek volna testből, látomásból...

Fennen dicsértessék a Fordító,

a vágó fegyver nélkül hódító.

Dicsértessék a szent, dicső idő,

mely fénylő könyvek által lett dicső,

a lélek által győző s gyarapító.

A meg-nem-nyugvó békére tanító.

Egy igencsak izgalmas, mondhatni korfordító időről szól az itt olvasható költemény, melynek szerzőjéről is érdemes pár szót ejteni. Kiss Jenő (1912–1995) a XX. századi erdélyi magyar irodalom kimagasló képviselője, aki költőként, íróként és műfordítóként is jelentőset alkotott. Modernség és népi elköteleződés egyaránt fellelhető költészetében, ám a bibliafordítókról szóló versében inkább a téma ragadja meg a figyelmet.

Ez a Kiss Jenő-vers történelmünknek azt a pillanatát emeli ki, mikor az Európában már kereszténnyé lett magyarság végre saját nyelvén is meghallhatta a Szentírás szavát. És ez bizony óriási fordulatot jelentett. Ami addig csak más nyelveken szólt, az most magyarul is fölhangzott. Egész pontosan: e „szent és dicső időkben” már nemcsak „a magyart tanították Istenre”, hanem „Őt is magyarra”.

A vers elsősorban két nevet emel ki, a Károli Gáspárét és a Szenci Molnár Albertét, viszont ennek okán a kárpátaljai olvasónak akár hiányérzete is támadhat. Ugyanis jól ismert tény, hogy magyar nyelven Pál apostol levelei első ízben ezen a vidéken szólaltak meg. Mégpedig Komjáti Benedek jóvoltából. Ő volt a fordító. De legalább olyan – ha nem nagyobb – érdem illeti meg Perényiné Frangepán Katalint is, aki szorgalmazta e munka elvégzését, majd saját költségén ki is adatta azt, mégpedig Az szenth Pál levelei magyar nyelven címmel, 1533-ban, a krakkói Vietor Jeromos nyomdájában.

A Kiss Jenő-verssel ismerkedő kárpátaljai olvasónak alighanem az is eszébe jut, hogy a fordítás a királyházai Nyalábvárban történt. Ilyen helyi ismeretekkel kiegészülve pedig még inkább rádöbben az olvasó, mekkora eredmény volt, hogy végül is Károli Gáspár munkájaként magyarul olyan minőségben szólalt meg a Szentírás, melynek sem hiteléhez, sem szépségéhez nem fér semmi kétség. Még ha a mai fül számára régies is ez a nyelvezet…

Penckófer János