Hálaadás és közösségépítő élmények

Családi nap Kisbakosban

2016. augusztus 24., 09:48 , 815. szám

Augusztus 21-én már harmadik alkalommal szervezett családi délutánt a Bakosi KMKSZ-alapszervezet és a helyi református gyülekezet a kisbakosi református templom udvarán. A rendezvény megmozgatta a kisközség apraját-nagyját, láthatóan mindenki jól érezte magát.

A rendezvény szabadtéri istentisztelettel vette kezdetét, ahol a bakosiak hálát adtak az új kenyérért. Mező Miklós református lelkész a rendezvény kapcsán hangsúlyozta: „Szükség van ma, ebben a rohanó, egyre önzőbbé és szeretetlenebbé váló világban arra, hogy megálljunk egy kicsit, lelassítsunk, beszélgessünk, egymás hite által épüljünk, s közben ne feledkezzünk meg a hálaadásról sem.”

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, valamint a Beregszászi Járási Tanács elnöke Mező Miklós tiszteletes gondolataihoz kapcsolódva hangsúlyozta a szülőföldünkhöz, hitünkhöz és magyarságunkhoz való hűségünk fontosságát, hogy megmaradhassunk Kárpátalján magyarnak. Ukrajna jelenlegi helyzetét jellemezve elmondta: „Az elmúlt 25 év alatt sajnos, azt tapasztaltuk, hogy nagyon nehezen tudja ez a fiatal ország megtalálni a saját útját. Nem tud megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek visszatartják fejlődését, és polgárait kilátástalan helyzetbe hozza. Nem tud megszabadulni az oligarcháktól, attól, hogy a törvények nem egyformán vonatkoznak mindenkire.” Sin József szerint Magyarországon sikerült erős kézzel rendet teremteni, ezt várjuk el Ukrajnában is, hogy az ukrán legfelsőbb vezetés végre szálljon szembe azokkal, akik az országunkat ilyen súlyos helyzetbe sodorták, és az önző szándékaik mellett nem akarják észrevenni, hogy a tömegek egyre inkább kilátástalan helyzetbe kerülnek.

A Beregszászi Járási Tanács elnöke Szent István királyunkra emlékezve ezeregyszáz éves történelmünk legfontosabb tettének nevezte azt, hogy első királyunk megszervezte az államot és felvette a kereszténységet. Elmondta: „A szilaj magyarok gyakran elhajtották egymás jószágát, dívott a vérbosszú. A törzsi viszályok között nehéz volt a rendet fenntartani. Szent István királyunk pedig törvényt, hitet és erkölcsöt adott a magyarságnak, aminek köszönhetjük népünk fennmaradását.”

Az ünnepi köszöntő után vidám műsorral szórakoztatták a közönséget a Bátyúi Együtt Nyugdíjasklub tagjai, akik sokak által ismert népdalokat és egykori slágereket énekeltek, és sok-sok humorral mutatták be a kárpátaljai nyugdíjasok nem éppen irigylésre méltó életrét.

A helyi focipályán barátságos mérkőzésen mérte össze erejét a bakosi és a bótrágyi csapat, ahol 4-1 arányban nyertek a hazaiak.

Közben Orbán József, Szabó Sándor, Badó Endre és Bubánci János bácsi két bográcsban főzte a gulyást. Az asszonyok finomabbnál finomabb süteményekkel várták a vendégeket.

Végül Szanyi János, a KMKSZ Bakosi Alapszervezetének elnöke és Mező Miklós református lelkész bejelentették, hogy szeptembertől a vegyes lakosságú településen működő ukrán középiskolában beindul a magyar nyelvű oktatás. A jelenlévők a bejelentést hosszasan megtapsolták. A KMKSZ-alapszervezet elnöke beszélt az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett pályázatokról, közöttük a földprivatizációs programról, és köszönetet mondott a támogatásokért a magyar államnak. Köszönetet mondott továbbá mindazoknak, akik segítettek megvalósítani már harmadik éven a családi délutánt Kisbakosban, és ígéretet tett arra, hogy jövőre is megszervezik a bakosi magyarság számára ezt a rendezvényt.

Mező Miklós elmondta, hogy bár idén objektív okok miatt nem tudott eljönni a gödöllői „SZÓT KÉRÜNK A KÖZJÓÉRT” Egyesület küldöttsége, de gyűjtést szerveztek, amelynek bevételéből sportszereket hoznak majd a bakosi iskolának és óvodának.

A gyerekek örömére ezen a napon volt Bakosban körhinta, ugrálóvár és trambulin, majd akárcsak tavaly, megérkezett a Sodró együttes is, akik a templom előtt lezárt utcán fergeteges koncerten játszották a mindnyájunk által jól ismert, kárpátaljai és szatmári népzenét. A táncház Bakosban óriási sikert aratott, idős és fiatal egyaránt táncra perdült. Segítettek énekelni is az együttesnek. A környéken jól ismert kisbakosi zenész, Szanyi Sándor tárogatón játszotta a Krasznahorka büszke vára című dalt. Láthatóan mindenki jól érezte magát. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete támogatta.

Badó Zsolt