Harmadik világ?
„Zöld alagút” – kátyútengerrel súlyosbítva
„Szép nyári nap,/ Foltos farmerek az út mentén,/ Szép nyári nap,/ Sokan vándorolnak úgy, mint én” – énekelte anno a Neoton Família Pásztor László-Hatvani Emese Szép nyári nap (eredeti címén: Vándorének) c. dalát. És a gödörrágta kárpátaljai mellékutakon fekvő községek lakói időnként valóban arra kényszerülnek, hogy vagy egyhelyben állva stoppoljanak a faluvégen, vagy bandukolni kezdjenek az „államilag irányított elhanyagolás-politika” „eredményeként” központilag tönkrevágott utakon, hátra-hátra pillantva, nem döcög-e mögöttük egy gépkocsi, melynek vezetője remélhetőleg felveszi őket. S miért stoppolnak? Az ok egyszerű: átmeneti jelleggel bekrepált a falujukat a nagyvilággal összekötő egy szem autóbusz…
Egy szép augusztus végi reggelen a Salánk fölé boruló kék ég alatt kisétálok az autóbusz-megállóba, s örömmel veszem észre a Salánk – Nagyszőlős járat némi késéssel bár, de csak beérkező tömegközlekedési járművét, ám örömöm nem tart sokáig, mivel az autóbusz fogja magát, és lerobban, akárcsak országunk. Egy normális európai államban ugyan ilyenkor természetesen kiküldenének egy pótbuszt, de hát ez Ukrajna, ahol sok természetes dolog nem természetes, sok nem természetes pedig természetes, s hiú ábránd lenne pótbuszra várni, így – mivel utálok egyhelyben ácsorogni – a kellemes későnyári napsütésben nekivágok a Salánktól a tiszakeresztúri letérőig húzódó mellékútnak.
Ezt – mint már írtam róla egy tavalyi cikkemben – a múlt ősszel, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal által kiutalt pénzből, részlegesen (amennyi pénzből tudta) újraaszfaltoztatta az útvonalon fekvő három községi tanács, a salánki, a puskinói és a tiszakeresztúri. A három különálló felújított szakasz összhossza mintegy 1200 m-t tett ki, ami töredéke a tiszakeresztúri letérőtől Salánkig húzódó útnak, s bár az idén Salánk előtt több száz méterrel kibővítették a tavaly leaszfaltozott részt, a mellékút nagy része igazi kátyútenger, melyen a személygépkocsiknak csak lépésben ajánlott haladni. Ám így sem garantált, hogy ép bőrrel megússzák a kínkeserves vánszorgást.
Jön egy kocsi, velem szemben, a kanyargó Tisza módjára. Vezetője kétségbeesett kormánymozdulatokkal próbálja kikerülni a sűrűn sorakozó gödröket, de hiába: már mögöttem jár, amikor csattanás hasít a csendbe. Hátrakapom a fejem, s látom, hogy a jármű megadta magát az ukrajnai útviszonyoknak, bal első kereke nem bírta ki az egyik méretes kátyúba való bedöccenést, és nemes egyszerűséggel kitört. A kiszálló sofőr pedig már kapja is a mobiltelefont, hogy behúzassa a kocsit a faluba.
Aztán jön egy autó Salánk felől, ismerős vezetője megkímél a gyaloglás fáradalmaitól, s óránként 5 km-es, „szédítő” sebességgel araszolunk az erdőtől övezett úton. Az ám, az erdő!... Az anyatermészet mindkét oldalról jó iramban nyomul előre, zöld alagúttá változtatva a mellékutat. Az alagút szűkül, az út pedig szűköl(ne, ha tudna). A vízelvezető árkokat is benőtte a bozót, mely már annyira rátelepedett a kátyútengerre, hogy a sofőrök kilátását is csökkenti, így a gödrökhöz hasonlóan balesetveszélyessé teszi a közlekedést. A gépkocsik el sem tudnak normálisan haladni egymás mellett. Az én sofőröm is, látva, hogy szembejön egy másik gépkocsi, oldalra húzódik, hogy a gödrök miatt szélesen kanyargó másik autó is el tudjon evickélni mellettünk, majd folytatjuk a benzinfaló vánszorgást. Fölöttünk össze-össze borulnak az úttest fölé nyújtózkodó ágak, melyek Damoklész megsokszorozódott kardjaként függenek a sofőrök feje fölött. Mert ha jön egy havas, fagyos tél, hó lepi be vastagon a méretes ágakat, ráfagy azokra, majd súlyával letöri azokat, az ágak rázuhanhatnak a balszerencséjére épp alattuk elhaladó gépjárműre vagy gyalogos „vámudvarra”, s komoly balesetet okozhatnak. De már az is veszéllyel járhat, ha „csak” az úttestre esnek, mert ha pláne este és/vagy ködben, ráadásul síkos, jeges úton (az úttest sózása mifelénk nem tartozik a természetes dolgok közé) hirtelen egy ág bukkan elő a semmiből, akkor drámai következményekre számíthatunk. Úgy látszik, a Nagyszőlősi Járási Közút(nem)kezelő Vállalat, a Kárpátaljai Megyei Közút(nem)kezelő Vállalat, vagy akár a közlekedési minisztérium is a globális felmelegedésre bízza a téli úthelyzet kezelését…
Azután az erdő véget ér, ám a mellékutat szinte teljesen a teljes távon végigkíséri a bokrokkal benőtt, így rendeltetésének megfelelni nem tudó vízelvezető árok, valamint az úttestet lassan benövő bozót. Pótbusz-hiány, kátyútenger, „zöld alagút”… Lehet, hogy Ukrajna elindult Európa felé, csak úgy tűnik, út közben irányt tévesztett, és a harmadik világ felé halad.
Lajos Mihály
