Gyereket bántalmazott egy ungvári buszsofőr

2016. szeptember 24., 09:16

Az ungvári rendőrséghez bejelentéssel fordult egy férfi, kinek elmondása szerint a 22-es iránytaxi sofőrje fojtogatta unokaöccsét.

A feljelentésben a férfi közölte, hogy 15 éves unokaöccse a Dosztojevszkij utcán szállt fel a 22-es „marsutkára”, s ötvenes bankjeggyel fizetett az útért. A sofőr 20 hrivnyával kevesebbet adott vissza. Amikor a gyerek figyelmeztette, durván reagált. Az utolsó megállónál szóbeli vitába keveredett a kamaszfiúval, mely azzal ért véget, hogy a sofőr elkapta a nyakánál a fiút.

A hatóságok a kórházba küldték a fiút annak érdekében, hogy megállapítsák a sérülés súlyosságát. A sofőr ellen eljárás indult szándékos könnyű testi sértés okozása ügyében.

A városi tanács szintén nyilatkozott az ügy kapcsán: „A sofőrnek jelenleg nem engedik tovább folytatni munkáját, az eset minden körülményét vizsgálják. Ha beigazolódnak a feljelentésben leírt tények, a sofőrt elbocsátják munkahelyéről” – szól a jelentés.

(mukachevo.net/VV)