Új oktatási törvény a láthatáron

2016. október 12., 08:53 , 822. szám

Ukrajna Legfelső Tanácsa elfogadta első olvasatban Az oktatásról törvény tervezetét. A dokumentumra 277 honatya szavazott igennel a múlt csütörtöki ülésnapon.

A törvénytervezet előírja egyebek mellett a 12 éves iskolai oktatás bevezetését. Ezen belül az elemi iskola négy éves lenne, öt évig járnának a gyerekek általános iskolába, s további három évet venne igénybe a szakosított középiskolai oktatás, amelynek a helyszíne a líceum, vagy valamelyik szakoktatási intézmény lenne.

A gyerekek 6-7 éves kortól járhatnak majd iskolába.

Minden iskolai szint befejezése után állami záróvizsgákon esnének át a tanulók, amelyekre külső független tesztelés formájában kerülhet sor. Az elemi iskolások számára a záróvizsgákra csupán ellenőrzés (monitoring) céljából kerülne sor.

A szakosított középiskolai oktatás (a felsőbb osztályokban) általános és szakirányú képzés lehet. Az általános képzés bizonyos tárgyak elmélyített oktatását irányozza elő a diákok szükségleteinek és képességeinek figyelembe vételével. A szakképzés célja a diákok munkapiaci orientációja képességeik figyelembe vételével.

Az alsósokat 2018. szeptember 1-jétől oktatnák a 12 éves iskola elemi osztályos programjai alapján, az általános iskolai képzésben 2022. szeptember 1-jétől következne be az átállás az új rendszerre, míg a szakosított középiskolai oktatásban 2018. szep­tember 1-jétől.

A törvénytervezet értelmében három minimálbérben állapítanák meg a tanárok alapfizetését, ami jelen pillanatban 4 350 hrivnyának felel meg.

A dokumentum ugyancsak előírja az oktatási ombudsman intézményének bevezetését. Az ombudsman feladata az oktatáshoz való jog érvényesítésének biztosítása volna. Az oktatási ombudsmant a miniszteri kabinet nevezné ki öt évre, az újabb időszakra való kinevezés lehetősége nélkül. Jogában állna kivizsgálni az iskolai tanulók és a felsőoktatási intézményekben tanuló diákok, a szüleik, törvényes képviselőik, valamint a pedagógusok és a tudományos dolgozók által benyújtott panaszokat. Az oktatáshoz való emberi jog, valamint az oktatást érintő törvények megsértése esetén az ombudsman a közigazgatási és az igazságszolgáltatási szervekhez fordulhat.

A törvénytervezet lehetővé tenné az állami és a magánszféra partnerségét az oktatás terén szerződéses alapon, ami az oktatási intézmények közös finanszírozására is kiterjedhet.

Előirányozza a dokumentum a pedagógusok önkéntes minősítését (szertifikációját), amelynek célja annak megállapítása, alkalmasak-e a tanárok és tanítók a szakmai standardoknak megfelelően pedagógiai tevékenységet folytatni. A minősítés alapján a pedagógiai dolgozónak szertifikátot adnak ki öt év időtartamra. Akik sikeresen estek át a minősítésen, fizetésük 20 százalékának megfelelő havi bérkiegészítésre lesznek jogosultak a szertifikát lejártáig.

A törvénytervezet emellett javasolja, hogy az oktatás számára a GDP 7 százalékának megfelelő előirányzatot biztosítsanak az állami és a helyi költségvetésekből, valamint a törvény által nem tiltott forrásokból.

(zn.ua/hk)