Lackfi János: Határozatlankodó

Tudod, mi jellemző rám a legjobban? Reggelente

zuhanyzom, de ez még nem volna olyan hű, de jellemző,

gondolom, rajtam kívül jó pár millió ember zuhanyzik

reggelente, és akkor azokról a szerencsétlenekről

ne is beszéljünk, akik se reggel, se este nem jutnak

fürdéshez, no, itt azért még nem tartok, de amikor

reggelente zuhanyzom, hát egy örökkévalóság,

míg beállítom azt a rohadt hőfokot, a forró először

még nem teljesen forró, végig kell érjen a víz

a csöveken, én meg adagolom hozzá a hideget,

és ahogy egyre forróbb a forró, egyre több hideget,

úgyhogy a végére teljesen langyos vagy éppen

hideg jön a rózsából, akkor persze visszaveszem

a hideget, vagy adok hozzá kis forrót, de vagy túlságosan

visszaveszem vagy túlságosan sokat adok hozzá,

mindenesetre újra forró lesz, míg aztán teljesen

összezavarodom, és forrónak érzem azt, amit az előbb

még hidegnek, langyosnak vagy épp jónak, és afelől

is elbizonytalanodom, vajon milyen vízben szeretek

én zuhanyozni, hidegben, forróban vagy langyosban.

És aztán, ahogy megállok a hálószoba küszöbén,

és elnézem azt a fehér leplek közé gabalyodott,

szőrös és formátlan, gilisztarózsaszín testet, hát

csak gusztustalannak látom, semmi másnak, aztán

elképzelem, hogy fejet növeszt, vagy tényleg

fejet is növeszt, és borostásan és kétértelműen

rám vigyorog vagy épp lehetetlenül bamba gyerekképet

vág, vagy teljesen szét van esve szájra-szemre-orra,

mint egy Picasso-portré, és csakhamar teljesen

összezavarodom, szeretem-e egyáltalán ezt a pasit,

mit szeretek rajta, a kölykösségét, a bunkóságát,

a kölykös bunkóságát, a gátlástalanságát vagy a

gátlástalanság mélyén szorongó gátlásosságát,

képes vagyok-e szeretni bármilyen pasast, vagy

leginkább mindegyiket szeretném, esetleg mindegyiket,

kivéve ezt az egyet, és már azt sem tudom,

pasi ez egyáltalán vagy csak az én szórakoztatásomra

és kínzásomra keveri ki forróból és hidegből

valaki nap mint nap.

Napjaink egyik legismertebb szerzője Lackfi János, akinek könyvei igen nagy népszerűségre tettek szert az utóbbi években, most a Határozatlankodóban csillogtatja meg versírási tudását és humorát. Egy olyan három mondatból álló verset formál meg, melynek első mondata egy kérdés. „Tudod, mi jellemző rám a legjobban?” – teszi föl a kérdést ez a versbeni személy, amire két óriási, tekervényes mondattal érkezik a válasz.

A „második mondat” tehát olyan válasz, amely tördelésében és ritmusában természetesen egy szabadverset formál meg, de valójában locsifecsizés. Mert miről is szól ez a válasz? A megnyilatkozó személy reggeli zuhanyozási dilemmájáról, arról, hogy nehezen tudja beállítani a kellő hőfokot. Azt részletezi, hogy ami először hideg, az hirtelen forró lesz, majd a forróból újra hideg – és ebből a kétségkívül komikus helyzetből, illetve mondatáradásból nem tud egykönnyen kikecmeregni. Csak akkor tud levegőt venni, mikor megállapította, hogy ő már abban sem bizonyos, hogy hideg, forró, avagy langyos vízben szeret zuhanyozni.

A válasz következő része, tehát a „harmadik mondat” pedig – miközben ugyanolyan bőbeszédű, mint a második – talán még az előzőn is túltesz. Legalábbis ami az elbizonytalanodást illeti. Mert amint bemutatja magát, hogy ott áll ez a „pasinak” nevezett személy, és nézi „a fehér leplek közé gabalyodott, szőrös és formátlan, gilisztarózsaszín testet”, abban is bizonytalan lesz, hogy valóságos-e egyáltalán, vagy őt csak nap mint nap „kikeveri” magának valaki „forróból és hidegből”…

Penckófer János