Évzáró közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács

2016. december 14., 10:13 , 831. szám

December 10-én tartotta évzáró, tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT). A gyűlésen a 2016-os év összegzése mellett a tanács tagjai megvitatták a szervezet jövőbeni munkája során követendő irányvonalakat. A közgyűlésen elfogadott konszenzus szerint Kárpátaljának sokkal hatékonyabban kell a turisztikai piacon reklámoznia magát, a külföldi látogatók számára is átláthatóbbá és ezáltal elérhetőbbé kell tenni a vidékünkön található turisztikai szolgáltatásokat.

A közgyűlés megnyitóján Mester András, a KMTT megbízott elnöke köszöntötte a tagokat. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tanács 2014-es megalakulása óta a legfőbb céljának tekinti a kárpátaljai turizmus helyzetének folyamatos előremozdítását, fejlesztését, s továbbra is ezt az elvi tengelyt kell követnie, képviselve a Kárpátalján élő, turizmussal foglalkozó magyar emberek érdekeit.

Ötvös Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság kabinetfőnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormánybiztosság mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az ágazatot érdemben sikerüljön támogatnia a magyar államnak, emelve annak színvonalát. Elmondta, az érdeklődés igen nagy Kárpátalja iránt. Hangsúlyozta: minőségi váltás indult meg a turizmus területén Kárpátalján, hiszen a tanács létrejöttével az itt élő, turizmussal foglalkozó személyek munkája koordinálttá, hatékonyabbá vált, arról nem is beszélve, hogy a Rákóczi-főiskolán már minőségi turisztikai képzés folyik. Biztatta a tanács tagjait, hogy fogalmazzák meg bátran a fejlesztési elképzeléseiket, amelyek elősegíthetik a megmaradást a vidéken.

Denisz Man, a megyei gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főosztály vezetője köszöntőjében pozitívan beszélt arról, hogy Kárpátalján a Beregszászi járásban a legelterjedtebb a falusi vendéglátás, amire érdemes építeni.

Mester András, a turisztikai szövetség megbízott elnöke beszámolójában többek között elmondta, hogy a tanács fő célja az érdekvédelem mellett az volt, hogy a Kárpátalján turisztikával foglalkozó egyének képviselve legyenek különböző nemzetközi turisztikai fesztiválokon. A tanács létre akar hozni egy olyan adatbázist, olyan kiállítási anyagot, amelyben megtalálható minden turizmussal foglalkozó kárpátaljai magyar vállalkozó és magánszemély. Így, amikor kiállításokon és vásárokon vesz részt a tanács, az érdeklődők számára hatékonyabban tudják bemutatni a helyieket, ezzel is megkönnyítve a Kárpátaljára utazók dolgát a döntésben: milyen szolgáltatásokat vennének igénybe, hol szeretnének megszállni, mit szeretnének megnézni stb. Mester András hangsúlyozta: az adatbázis létrehozásának igen nagy anyagi akadályai vannak. De mint azt megtudtuk, a Grezsa István vezette kormánybiztosság segítséget nyújt abban, hogy a következő kiállításon egy igen színvonalas standdal rendelkezzen a turisztikai tanács és egyben Kárpátalja.

Az elnök véleménye szerint az egyik legfontosabb feladata a tanácsnak, hogy különböző szakmai programokat tartson. Az idei évben a leghangsúlyosabb a november 11-én, a már említett kormánybiztosság támogatásával elindult pályázatírói tanfolyam volt. Ezen a képzésen a különböző szervezetek kijelölt tagjai EU-s pályázatok megírásának a módjait sajátítják el. A pályázatokon keresztül való forrásigénylés mellett szükség van idegenvezető-képzésre is, ugyanis nagyon kevesen képesek bemutatni a helyi látnivalókat az ide érkező turistáknak. A tanács feladatának tekinti, hogy idegenvezető fiatalokat képezzen ki, akik számára ez biztos megélhetést is jelenthet, valamint munkájukkal a helyi turisztikai szolgáltatások színvonalát is emelik.

Az Egán Ede-terv pályázataival kapcsolatban az elnök elmondta, a pályázatok kiértékelése új feladat volt a tanács számára. Természetesen akadtak problémák, nem volt elég idő megfelelően felkészülni a feladatra. Éppen ezért Mester András biztatta a szervezet tagjait, hogy írják meg véleményüket, észrevételeiket, sorolják fel az esetleges hibákat, amelyekkel találkoztak a pályázat menetében, hogy azt összesítve módosítsanak a már meglévő stratégián, tanácsokat megfogalmazva a magyarországi Külügyminisztérium ezzel foglalkozó részlege és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) felé.

Az elnöki beszámolót követően került sor a tisztújításra. A megjelent tagok Mester András javaslatára dr. Berghauer Sándort, a Rákóczi-főiskola egyik, a turizmussal szakmai szinten foglalkozó oktatóját választották. A turisztikai tanács tiszteletbeli elnöke Tarpai József, a szervezet első elnöke lett.

Az általános alelnöknek Mester Andrást, belügyekért felelős alelnöknek Csizmár Saroltát, külügyekért felelő alelnöknek Karmacsi Zoltánt, régiókért felelős alelnöknek pedig Perduk Beátát választotta a tagság.

rsz