Kisebb incidenssel zárult a parlament idei utolsó plenáris ülése
A Legfelső Tanács idei utolsó plenáris ülését pénteken Okszana Szirojid, a házelnök helyettese rekesztette be. Előtte azonban volt még némi lökdösődés az ülésteremben – derül ki az Ukrajinszka Pravda beszámolójából.
A pénteki ülésnap végét alig húsz képviselő várta meg, de így is sikerült emlékezetessé tenniük a napot. Mihajlo Holovko független képviselő felszólalásában érintette az Ukrhazvidobuvannya társaság kérdését. Többek között arról beszélt, hogy a cégnek közvetlenül a miniszteri kabinet alárendeltségébe kellene tartoznia. A felszólalás alatt Pavlo Kiskar, a Petro Porosenko Blokkja frakció képviselője több ízben is hangot adott felháborodásának, és hazugságnak nevezte a parlamenti szószékről elhangzó állítások némelyikét.
Miután Holovko befejezte beszédét, szóváltás alakult ki közte és Kiskar között, amely lökdösődéssé fajult. A két honatyát kollégáik választották szét.
Ez volt egyébként az idei utolsó ülésnapja az ukrán törvényhozásnak. A parlament munkarendje értelmében az év utolsó hetét a képviselők választókörzeteikben töltik, 2017 első két hete pedig bizottsági és frakciómunkával telik majd számukra.
A parlament következő plenáris ülésére 2017. január 17–20-án kerül sor.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)